2023.06.24. 19:00
Szakadékba zuhant a vontató, ketten meghaltak
Hajdan című sorozatunkban ismét visszatekintünk a régmúlt idők érdekességeire, fontos eseményeire Tolna vármegyéből.
Illusztráció: Shutterstock
50 ÉVE „a Dalmandi Állami Gazdaságban kísérleteket kezdtek amerikai sertésekkel. A tengerentúli tenyészanyag – kocák és kanok – megszokták az itteni környezetet és remény van arra, hogy a fajtajavító kísérletek eredményesen zárulnak. Ezek az állatok gyors növekedésűek, a takarmányt jól hasznosítják, ugyanakkor húsállományuk jobb mint a különféle lapály-sertéseké.”
50 ÉVE „a szekszárdi múzeum szakembereinek sikerült megtalálniuk a madocsai középkori bencés apátság alapfalait. Néhány hete, amikor megkezdődtek a vízmű építésénél az árokásó gépek munkái, előkerült egy épített sír, majd falmaradványok, cseréptörmelékek. A kutatóásások mintegy 50x40 négyzetméternyi területen felszínre hozták egy nagy épületrendszer körvonalait mely mint kora középkori anyag, egyedülálló érdekességű. A feltárások folytatására később az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség bevonásával kerül sor.”
50 ÉVE „Ozorán, a Szőlőhegyi úton tragikus végű közlekedési baleset történt. A helybeli Egyetértés Tsz pótkocsis vontatója hét ozorai személlyel 39 méteres szakadékba zuhant. M. M. 58 éves és idősebb Sz. I. 52 éves szövetkezeti gazda a helyszínen meghalt. Ny. I. 64 éves, Cs. F. 58 éves és a vele egykorú P. J. súlyosan megsebesült.”
Hajdan című sorozatunk korábbi írásait ide kattintva olvashatja.