A gyűrűk ura

Segíteni szeretnél valakin, aki áll az út szélén a lerobbant kocsija mellett és bőszen integet neked. Rajtad pedig a pillanat töredéke alatt végigfut az érzés, hogy ha veled történne meg, akkor biztosan jólesne, ha megállna valaki. Tehát megállsz. Odalép az ember a lehajtott ablakodhoz, mert természetesen nem szállsz ki, hátha mégsem jó arc az illető, és amikor megkérdezi angolul, hogy érted-e, amit mond, akkor jut eszedbe, hogy hiszen nem is nézted meg a rendszámot. Vajon tényleg nem magyar? 

Jelzed, hogy érted, amit mond, erre ő elkezdi ecsetelni tragédiáját, miszerint kifogyott a benzin, szüksége lenne azonnal pénzre, mert hát a bankkártyájával is éppen most van valami probléma, de mindezért cserébe odaadja a gyűrűjét. Le is veszi, mutatja a vastag, arany színű, nagy köves gyűrűt. És ekkor elönt a felismerés. Hiszen erről én már olvastam. 

Ezek csalók, akik negyven-ötvenezer forintért cserébe odaadják a hatalmas arany gyűrűjüket a hatalmas kővel a közepén. Nos, ez a gyűrű nemcsak hamis volt, de ordítóan közönséges bizsu is, amely tény sokszor csak akkor tudatosul mindenkiben, ha elviszi az ékszerészhez. 

Mondanom sem kell, hogy azonnal otthagytam a „Gyűrűk urát”. Útközben pedig azon gondolkodtam, vajon hány embert verhetett át előttem és utánam?