Felmenőink számára az áldozatok arcok voltak, nemcsak számok

Mindig nehéz indulat nélkül beszélni arról a kegyetlenségről, amellyel zsidók millióit hurcolták el és gyilkolták le a II. világháború alatt – kezdte Friedmann Tamás, a Szekszárdi Magyar Izraeli Baráti Társaság és a Szekszárdi Izraelita Hitközség elnöke vasárnap a Művészetek Házában, ahol a holokauszt áldozataira emlékeztek.

Hozzátette ugyanakkor, hogy az emlékezés az elcsendesedésé és a megrendülés őszintesége reménnyel tölti el a szíveket, hogy az a borzalom, ami volt, még egyszer ne fordulhasson elő. Arról is beszélt, hogy Szekszárd sokáig ellenállt az antiszemitizmusnak, mivel az akkori polgármester, vitéz Vendel István nem engedte, hogy gettót létesítsenek a városban, ám 1944 júliusában mégis elindultak a vonatok zsidók százaival.

Gyurkovics János alpolgármester úgy fogalmazott, hogy a rettegésre, a szenvedésre, a megmagyarázhatatlanra emlékezünk. Elmondta, hogy Európában mintegy hatmillió áldozata volt a holokausztnak, s köztük nagyjából minden tizedik magyar. Ám mint mondta, néhány generációval idősebb felmenőinknek az áldozatok nem csak számok, hanem arcok voltak: a játszópajtás, a szomszéd, a boltos.

A túlélők száma mára maroknyi. Úgy látja, hogy egy olyan világban, ahol az internet révén a gyűlöletbeszéd, az álhírek vírusnál gyorsabban terjednek, az antiszemitizmus képes újra és újra megjelenni. Azért fontos megemlékeznünk arról, hogyan szereztük ezt a szörnyű sebet, hogy még egyszer ne történhessen meg. A zsidóság és a kereszténység is azt vallja, hogy Isten a maga képére teremtette az embert. Az élet egyedi és megismételhetetlen.

– Tartsuk tiszteletben a másik embert, és nem lesz baj – zárta szavait Gyurkovics János.

Őt a Tücsök Zenés Színpad növendékei követték megrázó, ugyanakkor elgondolkodtató emlékműsorukkal. Előadásukban többször elhangzott, példátlan az, ahogy rendkívül rövid idő alatt nagyszámú zsidót deportáltak Magyarországról, ami a társadalom jelentős részének közönyét jelzi. Ugyanakkor említést tettek többekről, akik akár életük kockáztatásával is próbáltak embertársaiknak segíteni.

A liturgikus megemlékezést Fináli Gábor rabbi tartotta Anatolíj Klavinszkíj kántor közreműködésével. Mint mondta, a holokauszt összetett bűntett, amelyben nemcsak a nácik vannak benne, hanem a társadalom is. Ezen felül beszélt arról az új dokumentumfilmről, amely az Egyesült Államok és a holokauszt kapcsolatát dolgozza fel.

Elmondta, hogy a 30-as években az USA „bezárt”. Sok zsidó hiába kért bebocsátást, nem kapott. Emellett kormányzati szinten volt jelen az antiszemitizmus. Hozzátette, hogy pozitív példákkal szeret megemlékezni, de amellett sem lehet elmenni szó nélkül, hogy hazánkban minden embermentőre jutott 5-6 olyan, aki a népirtást szolgálta, a lakosság 50 százaléka pedig csak passzív szemlélő volt. Ha köztük többen kiállnak a gonoszság ellen, nincs ennyi áldozat.

Zárásként a megemlékezők koszorúkat és köveket helyeztek el a Művészetek Háza előtti emlékműnél.