Ács Ricsi, Szilveszter és Dorina kisebb csodát éltek át

Nagy volt az öröm, amikor Keszthelyen, a hajókikötőben találkozhatott a három gyermek – tudtuk meg Ácsné Hoffmann Ritától, Ács Ricsi édesanyjától. A mozgássérült várdombi fiú és családja története nem ismeretlen az olvasók előtt, már többször is írtunk róla.

A megható, keszthelyi találkozó a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány segítségével jött létre dr. Elmont Beatrix, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház gyermekosztály csecsemő- és gyermekgyógyász főorvosának és Dormánné Kovács Erika kórházi pedagógiai asszisztens közbenjárásával. 

Szilveszter hónapokon belül betölti a 18. életévét, így már a következő nyáron nem „rehabozhatnak" együtt a fiatalok gyermekosztályon. A főorvosnő úgy döntött, elmeséli a három gyermek történetét, különös barátságukat, hogy támogatókat találjon, s velük együtt kirándulást szervezhessen Szilveszternek, aki még nem járt a Balatonon. Sikerült. Titokban mindent elintéztek a gyermekosztályon dolgozó Erika óvó nénivel, és egy igazi élményt ajándékoztak a gyermekeknek, és családtagjaiknak. 

Délelőtt gyülekező volt a mólónál, Keszthelyen. Mivel a gyerekek semmit sem tudtak arról, hogy mi vár majd itt rájuk, a találkozás öröme könnyeket csalt a szemükbe. Egy rövid élménybeszámoló után következett az izgalmas kalózhajózás. Még az sem tartóztatott fel senkit, hogy a kerekesszékekkel nem volt zökkenőmentes a felszállás. – Egy órás hajóutunk végén a gyerekek a kapitánytól oklevelet vehettek át, ami „feljogosította őket kalóztettek elkövetésére.”

Kellemes balatoni sétahajózás után tovább utaztunk a Libás-strandhoz, ahol az Oportó étteremben finom ebéd várta a csapatunkat. A főorvosnő átadta a gyerekeknek az Aalapítvány ajándékait, elmesélte, hogy ebéd után ellátogatunk még a Festetich-kastélyba és Szilveszternek minden jót kívánt a felnőtté válás útján. A kastélylátogatás számunkra nagyon különös élmény volt, mert a „balatoni nyár” életérzést Richárd átélhette már korábban, de eddig ebben a csodálatos, a múlt emlékeit őrző kastélyban még nem járt. De a jövőben, ha eljut még ide, akkor tudni fogja, itt akkor járt először, amikor barátja, Szilveszter is – írta Ácsné Hoffmann Rita.  

Dorinának, aki októberben lesz hét éves, és aki most szeptemberben kezdi az iskolát, legjobban a hajózás tetszett, és az, hogy újra együtt lehetett a fiúkkal. Mivel a kislány nagyon szereti a lovakat, így érthető, hogy a Hintómúzeumban a sok lovas fotó szinte elvarázsolta őt.

Dorina, Richárd és Szilveszter barátsága évekkel ezelőtt kezdődött. A gondviselés úgy hozta, hogy egy időben voltak rehabilitációs ellátáson a kórházban. Szilveszter hamar Richárd és Dorina szívéhez nőtt. A legklasszabb barátot ismerhették meg a fiúban Ricsi anyukája szerint. Richárdot mindig motiválja, támaszként van ott vele a kórházban. Neki köszönhetik, hogy Richárd szívesen megy Zalaegerszegre intenzív tornára. „ Ha ő nem jön, nincs értelme hogy itt legyek, én is hazamegyek" – mondta Richárd. 

– Gondolhatjuk, miféle barátság az, ha egy évben egyszer találkoznak, csak akkor, amikor beköltöznek két hétre a kórház rehabilitációs osztályára Egyszerű a válasz: „különleges", tiszta és őszinte – véli a Ácsné Hoffmann Rita. – Kiállja az idő próbáját, és bármekkora szünetet túlél. Kapcsolatuk alapköve: a közös élmények, úgy mint keringeni a kórház folyosóján, együtt menni kézterápiára, meg tornákra, a Zserbó terápiáskutyás foglalkozások, a kártya partik a pihenőidőben, Erika óvó nénivel közös foglalkozások, a látványpékséges finomságok, ölben tartott tálcáról csipegetni a vacsorát, kórházi kápolnás misén együtt imádkozni. És még sorolhatnám azt a millió apróságot, amik nekik nagy dolgokat jelentenek. 

– Egyikőjük sem azt várta, hogy mit kaphat a másiktól. Hanem mindig azt nézték, mit adhatnak a másiknak. Hogy Szilveszter azért lesi meg a kártyajátékban, hogy milyen lapjai vannak Richárdnak, hogy aztán győzelem felé vezesse barátját (aki persze ebből mit sem vett észre). Vagy direkt úgy keverik a fiúk a paklit, hogy Dorcinak jusson a Joker. Vagy azért fordítja meg Richárd az UNO-ban a kört, nehogy a Szilveszternek kelljen négy lapot felhúznia – teszi hozzá. 

– A gyerekek hat évvel ezelőtt találkoztak először, és azóta rehabilitálódnak együtt. Hálásan köszönjük dr. Elmont Beatrix-nak, hogy egy turnusba tette őket 2018-ban. Talán akkor még ő sem gondolta, csak sejtette, hogy itt ekkora barátság alakul majd ki. Köszönjük Erika óvó néni gondoskodó szeretetét is, aki mindig nagyon odafigyelt a gyerekekre, nagyon sok időt töltött velük a két hetes komplex rehabilitációs program alatt.

A kirándulás alatt feltöltődtünk, pozitív élményekkel gazdagodtunk, hol sírtunk, hol nevettünk. Majd eljött a búcsú pillanata. A gyerekek szemébe a „valami véget ért" szomorúsága költözött. Szilveszter úgy nyilatkozott a nap végén: „boldog voltam, hogy láthattam a csillogó, hullámzó vizet, a Balaton csodás. A legjobb az volt, hogy újra együtt lehettem a barátaimmal, és velük élhettem át ezt az élményt.”