Három gyereke van az egykori rockernek: két fia és a TelePaks

Koós Attila életéről nem cikket, hanem könyvet kellene írni! Akkora terjedelemben, ami egy újságban rendelkezésre áll, épp csak felvillanthatjuk a vele kapcsolatos történéseket. Gyöngyösről indult, s most ismét Gyöngyösön él, a visszaköltözése előtt azonban eltelt 36 paksi év. Ő tekinthető az atomvárosi televíziózás elindítójának. Ugyanakkor ott volt a rock and roll magyarországi térhódításának kezdeténél, mint gitáros, énekes, később fuvolás. Kortárs költők verseinek megzenésítésével is foglalkozott, műsoraival járta az országot, Dinnyés Józseffel, Boros Lajossal és másokkal. Fontos adalék a portréja felvázolásakor az is, hogy humoros, szókimondó alkat – még most a hetedik iksz küszöbén is –, aminek a szocialista érában olyan „hozadéka” is volt, hogy több megyéből kitiltották. Egy életvidám ember, aki biceg.

– Anyám az egészségügyben dolgozott – vázolja a hátteret –, mentették a gyermekbénulásos kicsiket, én viszont, háromévesen így maradtam. A tanítás, a népművelés érdekelte eredetileg. Járt is a PTE tanárképzőjébe népművelés, könyvtár szakra, de a nyelvvizsga hiánya miatt nem diplomázott le.

– Felnőtt fejjel már nem akartam nyelvet tanulni – mondja. – Végig csináltam, csak nincs meg róla a papírom. Viszont Andrásfalvy Bertalantól és más kiváló tanároktól olyan képzést kaptam, amit senki nem vehet el tőlem. Az eredeti végzettségem elektroműszerész. Gyöngyösön nőttem fel, pályakezdőként a visontai erőműhöz kerültem. Kérdezte az igazgató, hogy mihez értek. Mondtam, hogy tudok gitározni és vicceket mesélni. Úgyhogy bajban voltak velem, de találtak nekem helyet az üzemi lapnál. A kulturális rovatot működtettem, és küldözgettem a visontai híreket az egri Népújságnak. Emellett kineveztek munkaverseny titkárnak. Volt 68 brigád, elképzelhető, hogy mekkorát alakítottam a szocialista brigádok szellemi vezéreként!

Nagy előnye volt ennek a munkának a sok szabadidő. Gitározott bandákban és utcazenészként is. Annak a hangszernek a használatát autodidakta módon sajátította el, viszont mikor a hetvenes évek második felében felkapottá vált a Mini és a Jethro Tull, alakítottak egy olyan formációt, melyben fuvolásra is szükség volt.

– Elvégeztem a gyöngyösi zeneiskolában a fuvola szakot – eleveníti fel az akkor történteket –, és azonnal felvettek volna a miskolci konzervatóriumba, de engem csak a rock érdekelt. Meg a versmegzenésítés: Pilinszky, József Attila, Ladányi Mihály és mások műveinek tolmácsolása. Belekóstoltam a paródiába is, barátommal, Lindmayer Istvánnal létrehoztuk a Gyurma együttest. Elég bátrak voltunk ahhoz képest, hogy 1984-et írtunk. A „Szabad, demokratikus KISZ-titkár választás Magyarországon” című dalunk például így szólt: „Tavaszi szél vizet áraszt virágom, virágom, minden KISZ-tag titkárt választ, virágom, virágom. Hát én immár kit válasszak, virágom, virágom, a papíron egy név áll csak, virágom, virágom.” Három megyéből tiltottak ki bennünket.

Csinálni a műsort. Valószínűleg ez tekinthető Koós Attila élete legfőbb vágyának. A zenélés és a paródia mellett, aranyminősítésű irodalmi színpadot vezetett az erőműben, és elvégezte az egri Gárdonyi Géza Színházban a segédrendezői tanfolyamot. A színpadi műsorcsinálásnál csak egy valami vonzotta jobban, a nagyobb közönséghez eljutó filmezés, tévézés. Erre akkor döbbent rá, amikor a visontai erőmű munkavédelmi osztálya 1985-ben kapott egy Panasonic videókamerát.

– Megrázó élmény volt– mondja mosolyogva. – Mint amikor valaki a 220-ba belenyúl. Filmezni kezdtünk és helyi televíziót csinálni. A gyöngyösi húszemeletes toronyházban laktunk; az egy falu népessége. Összeállítottunk egy adást, elvágtuk az antenna zsinórt, beiktattuk a mi VHS-adónkat, és azt nézte mindenki, ha tetszett neki, ha nem. Óriási bortány lett, de volt, aki gratulált. Nem sokkal később elkészítettük a Járőrök című filmünket, ami vágottan háromórás volt, és beneveztük az Országos Amatőr Rövidfilm Fesztiválra. A rövidfilm maximum 15 perces. Úgyhogy nem loptuk be magunka a zsűritagok szívébe.

Nagyot fordult az élete, amikor megkeresték Paksról. Szabó József, a későbbi vezérigazgató ment el hozzá, hogy meghívja atomerőműves támogatású városi tévét csinálni.

– Kértem egy nap gondolkodási időt – emlékszik vissza –, aztán igent mondtam. Nem volt könnyű döntés, mert a feleségem az Erdészeti Tudományos Intézetnél osztályvezetői kinevezés előtt állt, nekem pedig a zenéről, a színpadról, az újságírásról kellett lemondani. De vállaltuk a váltást, mert jól fizető munkához és lakáshoz jutottunk. A 2500 forintos állásomat otthagytam, és Pakson 9800 forinttal indultam. Akkoriban az atomerőmű állam volt az államban. Ha azt mondta a vezérigazgató, Pónya József, hogy valamire kell százmilló forint, akkor nem volt kérdés, hogy megkapja. Nagy lendülettel kezdtem a munkához: 1986. december 5-én, a Babits utca 3. tizedik emeletén készen állt a PAV Videó, vagyis a stúdió, mely a lakótelepnek kínált tévés szolgáltatást.

Mikulásműsor, karácsonyi előzetes, minden, csakhogy a vezérigazgató lefújta. Valaki nyilván beoltotta, hogy nem jó az, ha így kimennek a hírek, elég az, ha az asszonyok a fodrásznál, ahogy eddig, elcsacsogják a búra alatt, amit tudnak. Hogyan menthetnénk meg a helyzetet? Az erőműves vezetők kedvenc sportja: az ökölvívás, a kosárlabda, a dzsúdó és a ritmikus sportgimnasztika. Vegyük fel ezeket a meccseket, versenyeket! És az lemehetett adásban. Aztán az is, amikor Kádár elvtárs Paksra látogatott. A sportra és a MAFILM-től kölcsönzött filmekre épülő rendszeres adás 1989-ben indult. És arra is jó volt a tévé, hogy elfogadtassuk a lakossággal az atomerőmű létét, működését.

Bővült a kör, mert az óváros lakóinak nem tetszett, hogy ők kimaradtak, s csak az új lakótelepen élőkhöz jut el az adás. A problémát orvosolandó, a város is beszállt a fenntartásba. A rendszerváltás táján történt ez, amikor mindenki a szerinte helyes és kiegyensúlyozott tájékoztatást követelte.

– Ebből a szempontból jó volt a kettős fenntartás – mutat rá , mert ha az atomerőműveseknek nem tetszett valami, akkor azt mondhattunk, hogy ezt a város kérte így, fordított esetben meg a másik fél óhajára hivatkozhattunk. A Városi Televízió 1992 február 1-jével alakult meg, a mai TelePaks pedig az év májusában. Városi intézménnyé váltunk, az erőmű csak támogatóként segítette a működést. Vezető is voltam jódarabig, de hozzám sokkal közelebb áll a forgatás, mint a főnöki irodában való ücsörgés. Nagyon szerettem ezt a munkát, azt szoktam mondani, hogy három gyerekem van: két fiam és a TelePaks. Jól mentek a dolgok, 1999-ig maradtam ott, azokban az években már harmincmilliós éves költségvetéssel dolgoztam.

Az adásokat 1996-tól sugároztuk, a környező 19 településen is nézhetőkké váltak. Az ország több mint kétszáz helyi tévéje közül (Győrtől Szegedig) az első ötben voltunk a műsorok színvonalát tekintve. Kiváló kollégák nőttek fel mellettem, például Barabás Évi is nálam kezdett, aki ma az RTL-nél a Fókusz műsorvezetője. A technikai haladás óriási volt. Ma már egy mobiltelefon méretű eszköz tízszer többet tud, mint a hőskor robosztus masinái. Például egy 1986-ban használatos M3-as csöves kamera 2,5 kilót nyomott. Plusz egy nyolckilós állvány, és rohanj az interjúalany után, aki Pestről jött, most szállt ki az autóból, és megy a polgármesterhez tárgyalni…

Elkezdte a Magyar Televízió a 45 perces, regionális, illetve megyénkénti millenniumi filmek forgatását, 2000-ben. Ebbe beszállt Koós Attila is, mert úgy érezte, hogy a TelePaks már nélküle is működik, önjáró. Élőadásokat, napi híradókat, magazinokat, 26 féle műsort készítettek, rendszeresen. Aztán a Bonyhád Tv-hez került, egy ideig a Tolnai Népújság völgységi tudósítója is volt, majd a bonyhádi városházán kapott állást, a helyi rendezvényekről, képi anyagok készítése, archiválása volt a feladata. Onnan ment nyugdíjba 2013-ban.

– Még egy darabig besegítettem a tévéknek – összegzi a közelmúlt történéseit –, Szekszárdra, Dunaföldvárra, aztán az is abbamaradt, és visszaköltöztem 36 év elteltével a szülővárosomba, Gyöngyösre. Összességében rengeteg sikerélményt adott nekem ez a pálya. Filmeket, hírműsorokat, videóklipeket forgattam, fesztiválokról (legtöbbet a Gastrobluesról) és sporteseményekről készítettem anyagokat, kiváló emberekkel, állam- és kormányfőkkel, tudósokkal, művészekkel, olimpiai és világbajnok sportolókkal találkoztam. Bejártam Európát és még fizettek is érte; ez maga volt a csoda. Egy dolgot bánok, hogy a családra alig jutott időm. Két válás van mögöttem. Amikor legintenzívebben pörögtem, és talicskával toltam haza a pénzt, az első feleségem elém állt, és azt mondta: nekem férjre, a gyerekeknek apára van szükségük; vidd a pénzed, ahova akarod! Na, ezt másképp csinálnám, ha újrakezdhetném!