Összetartozás

2023.08.18. 17:30

Vármegyénk is gyarapítja a búzaszemeket

Több mint tíz éves múltra tekinthet vissza a búzaszemek fémjelezte sikertörténet. Vármegyénkben idén közel tíz tonnát tesz ki a gazdák adománya. A termésátlagok terén csökkenés mutatkozott.

Szeri Árpád

Szombaton Szolnokon öntik össze a vármegyékből érkező búzát. (Fotó: MW)

A Kárpát-Medencei Búzaösszeöntés Ünnepének augusztus 19-én, szombaton 13 órai kezdettel ad otthont Szolnokon a Tiszaligeti Városi Sportcsarnok. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), a Magyarok Kenyere Alapítvány, valamint Szolnok Polgármesteri Hivatala közös rendezvénye a Magyarok Kenyere – 15 Millió Búzaszem program kiváltképp fontos állomása. 

Ugyanis, mint azt a szervezők megfogalmazták, „az összeöntés a nemzeti összetartozás szimbóluma, hisz úgy egyesül a világ magyarsága a program által, mint ahogy a búzaszemek lisztté őrölve a kenyérben válnak eggyé. Az eseményre a Kárpát-medence gazdái, ifjú gazdái és gazdasszonyai gyülekeznek, hogy közösen adjanak számot a búza betakarítás és a búzagyűjtés eredményeiről, de érkeznek a magyar diaszpóra közösségek képviselői is, hiszen velük teljes a 15 millió búzaszem. Az összeöntést követően érkezik az új kenyér, kérjük a Jóisten áldását, majd – az ünnepi hétvégét követően – ténylegesen megindulnak a szállítmányok a malmok felé, és kezdetét veszi az őrlés és adományozás időszaka.”

Szűkebb pátriánk is hozzájárul a Magyarok Kenyere – 15 Millió Búzaszem kezdeményezéshez. Erről Vendégh Edit, a NAK Tolna Vármegyei Szervezetének elnöke adott tájékoztatást. Az említett mozgalom 2011-ben indult útjára Pécs városából. A koordinálást jelenleg a MAGOSZ, a Magyarok Kenyere Alapítvány, valamint a NAK végzi. Induláskor tíz tonna gabona gyűlt össze, de ez a mennyiség az elmúlt években túllépte már az ezer tonnát is. A program keretében a Kárpát-medence magyar településeiről ajánlanak fel a gazdák egy-egy nagyobb tételt az általuk megtermelt búzából. 

A learatott adománynak szánt terményt minden évben gyűjtőpontokra viszik. Tolna vármegyében az eddigi évekhez hasonlóan négy gyűjtőpont működik. Ezek a következők, az átvételt intéző cég, személy megnevezésével együtt: Bölcske – Hajdók Gábor, Dalmand – Róna Kft., Őcsény – Goldkern Kft., Tamási-Szemcsepuszta – Csike György. A gyűjtőpontokról a búzát szeptember elején a dunaföldvári malomba szállítják, ott megőrlik. Ezt a lisztet kapják meg az adományban részesülő szervezetek, akik ezt az élelmiszer alapanyagot karitatív célra tovább ajándékozzák.

– Vármegyénkben közel tíz tonna búza gyűlt össze – tette hozzá az elnök. – Az adakozók száma az eddigi évekhez hasonlóan mintegy száz személy. Az adományozó ünnepséget szeptember második felében tartjuk meg.

Vendégh Edit azt is elmondta, hogy vármegyénkben már befejeződött a nyári betakarítás. Őszi gabonából az idei termés minősége és mennyisége is alulmúlta a várakozásokat, a gazdák többsége nem elégedett a hozamokkal.

– A tavaszi hideg jelentősen befolyásolta a kalászok fejlődését, a szemek kötését, csak az alsó kalászrész volt fejlett, a felsőben apadt szemek voltak – engedett betekintést az elnök a részletekbe. – Ráadásul a magas műtrágyaárak miatt sokan a szokásosnál kevesebb műtrágyát szórtak a földekre. Az őszi árpa termésátlaga igen alacsony, öt és fél tonna lett hektáronként. A termés hektáronként több mint egy tonnával elmarad a tavalyi év eredményétől.  A visszaesés oka itt is az időjárás, a sok eső, a hirtelen jött hőség, valamint a vírusos, gombás betegségek, rozsdák megjelenése. 

A hektolitersúly ötven-hatvan kilogramm, az is igen alacsony. Vármegyei átlagban búzából hektáronként öt egész hatvankilenc század tonnát takarítottunk be, ez ugyancsak elmarad az elmúlt években megszokott mennyiségtől. Minőségét tekintve a legnagyobb része takarmány minőségű lett. Mindezek mellett a termelők a felvásárlási árakkal sem elégedettek, egy tonna búzáért jelenleg hatvanegy-hatvanháromezer forintot fizetnek a kereskedők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában