Hatvanöt év után ismét diplomát kaptak

Hatvanöt esztendővel ezelőtt – természetesen másokkal együtt – egy Somogy megyei és egy Tolna megyei fiatalember is felsőfokú oklevelet szerzett Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetemen. Eltelt hat és fél évtized, az ifjú évfolyamtársakból a kilencven felé közeledő, idős emberek lettek, ám, ahogy mondani szokták, lélekben ma is ifjak maradtak. A múlt héten ismét találkoztak egymással Gödöllőn, egykori egyetemükön. Ünnepi alkalomból, ugyanis mindketten vas diplomát vettek át.

Rózsa László Őcsényben él, a nevét viselő tanyán, ahol nyaranta lovastábor fogadja a zsenge korosztályt. 1935-ös születésű lévén, mindent átélt, amit a kor csak adhatott: Horthy-korszak, második világháború, német katonák, szovjet katonák, Rákosi-korszak és még lehetne sorolni hosszasan. Az 1953 és 1958 közötti, gödöllői egyetemi éveiről jó emlékeket őriz, még akkor is, ha 1956 itt is választóvonalat jelentett: a forradalom után az egyetemisták közül sokan disszidáltak, sokan pedig börtönbe kerültek...

Rózsa László maradt és 1957 februárjában, több hónap szünet után, folytatta felsőfokú tanulmányait. Ugyancsak itthon maradt évfolyamtársa, Sáringer József, aki Somogy megyéből, Nagybajomból érkezett az egyetemre. Sőt, nemcsak évfolyam, hanem szobatársak is voltak, az egyetem után pedig több alkalommal is dolgoztak ugyanazon munkahelyen. S még valami összekötötte őket, jelesül a sport iránti szeretet. Miután volt rá lehetőség, amikor csak tehették, derék négylábúak hátán vágtattak a gödöllői pályán. Most, a jubileumi ünnepségen egymás mellett ültek, egymást követően vették át a vas diplomát.

Az 1934-es születésű, Szekszárdon élő Sáringer József megerősítette: egyetemistaként majdhogynem minden reggel Rózsa Lászlóval együtt sietett az egyetemi lovardába. Sőt, a nyári szünet nagy részét is ezen a helyszínen töltötték. Nem akármilyen edzőjük volt Bodó Imre egykori huszártiszt személyében, aki ekkoriban, mint a régi világ képviselője, éppen, hogy megtűrt személyként oktathatta lovaglásra az egyetemistákat. Később azután rehabilitálták, fia professzor és dékán lett. Sáringer József és Rózsa László pedig kiváló lovas, együtt utaztak jelentős versenyekre és bizonyították tudásukat kiemelkedő eredményekkel.

Egyetem után sem szakadt meg a kapcsolatuk, annyira nem, hogy pályakezdőkként mindketten Nagybajomban, a növény védelmi állomáson kaptak munkát, mint körzeti agronómusok. Azután útjaik elváltak, majd évekkel később találkoztak, immár Tolna vármegyében, a Szekszárdi Állami Gazdaságban. A kapcsolatot nyugdíjasokként is tartják egymással. Most, az egyetemen – mai, hivatalos nevén: a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen – azt nyugtázták, hogy a hatvanöt évvel ezelőtti, kétszázötven végzős közül már sokan végleg eltávoztak. A vas diplomások – összesen kilencen voltak – mindenesetre megállapodtak abban, hogy öt év múlva ismét találkoznak egymással Gödöllőn. Akkor lesz esedékes a rubin diploma.