Nagy találkozások, régen látott barátok

2023.09.17. 20:00

Szekszárdon napokon át ünnepelték a bort, a szüreti hagyományokat

A Szekszárdi Szüreti Napok rendezvénysorozat szeptember tizenhetedikén, vasárnap ért véget. Az Alisca Borrend két borrendi tagot avatott fel, Dr. Máté Andreát és Horváth István Attilát. A Szüret táncos párja a Bartina Néptánc Közhasznú Egyesület Ifjúsági Együttesének két táncosa, Wéber Zalán és Bárczy Réka.

Brunner Mónika

Nagyszerűen sikerültek az idei Szekszárdi Szüreti Napok.

Fotó: Kiss Albert

A Szüreti Napokon a szekszárdi belváros varázslatos világgá változott, a gyerekek a csillogó-villogó Vidámparkban szórakoztak, lehetett jókat enni-inni, volt nemzeti libatepertő, kemencés lángos, kandírozott fahéjas mandula-mogyoró, de ajánlottak nyárson sült röfit is, a kézműves kirakodóvásárban ékszereket, kézműves kozmetikumokat, kerámiákat. Az eseményre kitelepült az Illyés Gyula Könyvtár, a város zöldkönyvtára, valamint fantasztikus népi táncegyütteseket, és ismert zenekarokat, sztárokat láthatott a közönség. 

Egy fiatal szekszárdi pár, Orsi és Csaba lapunknak elmondta, hogy a buli miatt látogattak el a Szekszárdi Szüreti Napokra, a kirakodóvásár nagyon érdekelte őket, a kedvenc italukról elárultak, hogy mindent szeretnek, ami nem alkohol. Budapesti többgyermekes édesanyával is találkoztunk a Szekszárdi Szüreti Napokon, elmondta, hogy helyi ismerősökhöz jöttek látogatóba.

Egy középkorú- idős testvérpár üldögélt az egyik bódéban, a hölgy elmondta, hogy mintha kevesebb lenne a bodega, mint tavaly, valamint, hogy nagy a drágaság. Gerjeni házaspár, Vivien és Péter kisgyermekükkel látogatott ki a fesztiválra, elmondták, hogy elégedettek, az árak szerintük a mai világban átlagosak. Kedvenc boruk pedig a Prantner pincészet idei év bora.

A hagyományokhoz híven az Alisca Borrend két borrendi tagot avatott fel: Dr. Máté Andrea és Horváth István Attila három próbán vett részt. A régi eszköz felismerése próbán Dr. Máté Andrea felismerte a gyertyatartót, amelynek hegyes végét a pincefalba könnyen be lehet szúrni. Horváth István Attila pedig a kotyogót, amelyet a borban keletkező széndioxid eltávolítására használtak. Ezután egy pohár bort kellett szívniuk a kishordóból, majd két bor közül fel kellett ismerni a szekszárdi bikavért.

A próbákat teljesítették, az Alisca Borrend örökös és hivatalos tagjaivá váltak, akik jogosultak a borrendi jelvények viselésére. Horváth István Attila lapunknak elmondta, hogy az Alisca Borászat megalapítója, egyetemi tanulmányait követően kezdett borászattal foglalkozni. Három diplomája van, agrármérnök közgazdász. Pest vármegyei településről, Gyömrőről származik, ott is él, hogy borrendi tag lett, fontos állomás az életében. 

Dr. Máté Andrea úgy nyilatkozott, hogy huszonöt éves munkájának megkoronázása a borrendi tagság, ezzel kiteljesedett a munkája. A Pécsi Tudományegyetem oktatója, a KPVK Élelmiszergazdasági és Turisztika Tanszékének vezetője, mind oktató, mind kutatómunkája kapcsolódik a Szekszárdi borvidékhez. Az idei évben a magyar érettségi szövegértési feladat az ő cikke volt, melyek címe: A bikavér legendája.

„Must jön a java” címmel Tolna vármegyei táncegyüttesek találkozóját tartották szombat délután a hagyományos felvonulást követően, majd megválasztották a Szüret Táncos Párját: a Bartina Néptánc Közhasznú Egyesület Ifjúsági Együttesének két táncosát, a tizenhét éves Wéber Zalánt és a tizenhat éves Bárczy Rékát. Wéber Zalán tizenhárom éve táncol a Bartina Néptánc Egyesületben, jelenleg az Ifjúsági Csoportban.

A Garay János Gimnázium tanulója, szabadidejében szívesen besegít a családi borászatnál. Bárczy Réka óvodás kora óta Bartina táncos, jelenleg az ifjúsági csoport tagja. Ő is a Garay gimnázium tanulója. Réka és Zalán sárközi ugrósával és friss csárdásával varázsolta el a közönséget. Egy évig viselik a kitüntető címet, a 2024-es Szekszárdi Szüreti Napoknak ők lesznek az arcai. 

A neves rendezvény hivatalos megnyitóján tiszteletét tette Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, a rendezvény fővédnöke, jelen volt még Hoppál Péter miniszteri biztos, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Horváth István, a térség országgyűlési képviselője is. A vendégeket és a közönséget Gyurkovics János alpolgármester köszöntötte a város nevében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában