Összefogás

2023.10.01. 20:34

Gondos gazdák, a városszépítés mesterei

Nagy öröm, hogy a város polgárai is részt vesznek a városszépítő munkában, hozzájárulnak ahhoz, hogy a település minél esztétikusabb, virágosabb, zöldebb legyen– fogalmazott Herczig Lászlóné, a Virágos Tolnáért és Mözsért Munkacsoport vezetője, a „Gondos gazda–virágos porta” környezetszépítő pályázat eredményhirdetésén, a tolnai városháza dísztermében.

Steinbach Zsolt

Fotó: Kiss Albert

A környezetszépítő versenyt néhány év kihagyás után tavaly rendezték meg újra. Idén szintén meghirdették a pályázatot, amelyre ezúttal 13 nevezés érkezett. A versenyre jelentkezők kertjeit a munkacsoport tagjaiból álló szemlebizottság tekintette meg és értékelte, még júniusban. Herczig Lászlóné elmondta, hogy nehéz volt az ítészek dolga, hiszen egymástól nagyon eltérő jellegű, területű, funkciójú portákat kellett értékelniük. Leszögezte azonban, hogy minden nevező gondos gazdának bizonyult, akik érzik azt, hogy a környezetünket ugyanúgy rendben kell tartani, ahogy a lelkünket.

Bár mindenkinek járt az elismerés, voltak, akik díjat is átvehettek Appelshoffer Ágnes polgármestertől. Családi ház kategóriában Szélesné Meksz Rita lett az első, második Józsa Dénes, harmadik Schrick Lászlóné. Társasház kategóriában a Szekszárdi utca 12. szám alatti társasház (közös képviselője Mohai András) kapott díjat. Egy különdíjat is átadtak, amit – családi ház kategóriában – Rühl Gizella vehetett át. A nyertesek oklevelet, Gondos gazda– virágos porta táblát és ajándékutalványt kaptak, valamennyi indulónak emléklappal köszönték meg a részvételt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában