Változás

2023.10.16. 07:00

Rövidebb idő alatt többet kell vezetni a teherautó jogosítványhoz

A Magyar Közlönyben szeptemberben tették közzé azt a rendeletet, amely a nagykategóriás jogosítványok szerzésében hozott változást – mondta el Vékony-Magyar Adrienn, a szekszárdi Tir Suli Autósiskola vezetője.

Révészné Hanol Erzsébet

A kép illusztráció.

Fotó: Lang Róbert

Kifejtette, hogy több kategóriában lecsökkent a vezetéssel töltött kötelező óraszám, a kötelező kilométert azonban megemelték. Ez nem minden esetben drasztikus, de a C kategóriás, vagyis a teherautó jogosítvány esetében például azt jelenti, hogy az eddigi harminc helyett tizenhat óra alatt kell teljesíteni az előírt távot.

Így azonban a városi forgalmat mellőzve, többségében településen kívül kell közlekedni ahhoz, hogy beleférjenek az időbe. Ez azt vonja maga után, hogy az autópálya-matrica vásárlást is bele kell építeni a költségekbe. Ám aki D kategóriás jogosítványt B kategóriással együtt szeretne szerezni, az ezt még nem tudja megtenni e-learningben, mert ehhez még nincs tananyag.

A szekszárdi autósiskola vezetője arra is kitért, hogy bár a hírekben az terjedt el, hogy megszűnt a nagykategóriás jogosítványok megszerzéséhez szükséges műszaki vizsga, ám ez nem fedi teljesen a valóságot, azt ugyanis egybevonták a rutin vizsgával, ezért az ismeretek megszerzése továbbra is elengedhetetlen. Változást harangoztak be a GKI-kártya – Gépjármű Képesítése Igazolvány – megszerzése kapcsán is, amely egy EU-s előírás alapján a munkavállaláshoz kell a teherautó- és buszsofőröknek.

A nyáron megjelent jogszabályváltozás szerint vizsga nélküli képzések is indíthatóak lennének, ám a távoktatást lehetővé tevő tananyag és a képzési engedély még nem áll rendelkezésre, ezért a tanfolyamok sem indulhatnak el. Vékony-Magyar Adrienn hozzátette, hogy sok érdeklődő jelentkezett a hírek hallatán, ám türelmet kérnek tőlük, amíg nem tisztázódik minden részlet.

Az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Szakbizottsága pedig nemrégiben egy olyan jelentéstervezetet vitatott meg, amely a személyautók esetében eredményezne változást. A B kategóriás jogosítvány felosztását javasolják B és B+ kategóriákra. Ez többek között azt jelentené, hogy B kategóriás jogosítvánnyal 110 kilométer per óra lenne a megengedett legnagyobb sebesség az autópályákon, és a vezethető gépjárművekre 1,8 tonnás súlykorlátozás vonatkozna.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában