Útjavítás hazai módra

Ez jutott eszembe nekem is pár nappal ezelőtt, amikor az egyik településen (majd rá egy napra egy másik településen) egy összetákolt tábla elállta az utamat. Utat építettek ugyanis, pontosabban előtte szennyvíz-csatornát vezettek, majd ezt temették be földdel, és végül állították helyre az útburkolatot. Mivel nem jelezték előre a munkálatokat, én is „belefutottam a csőbe”, és ha már ott voltam, gondoltam megkérdezem, merre van a tovább. A két munkás szívesen segített, addig sem kellett dolgozniuk, így visszatolattam, befordultam jobbra, majd balra, végül irányban voltam.

Mivel részben helyi keretből készül a beruházás, igyekeznek mindenen spórolni, nincs építésvezető, forgalomirányító, még tisztességes jelzőtábla sem. Olyan érzése van az embernek, mintha rohammunkában, fusiban készülne a beruházás, pedig uniós segítséggel épül a csatornázás és az útjavítás is. Ahol meg már elkészült, ott kinn van a tábla: a padkára hajtani veszélyes. Nincs ugyanis tömörítve a föld, így amíg az időjárás ezen nem segít, addig megsüllyedhet a talaj, beleragadhat az autó, ezért nagyon nem tanácsos ráhajtani.

Persze örülünk neki, és tűrjük a megpróbáltatásokat is, mert nekünk épül, nekünk szépül, korszerűsödik a település. És megint csak szegény Bástya elvtárs jut róla az eszembe: ha sárga is, ha savanyú is, de a miénk.