2023.11.20. 20:00
A tudományt ünneplik a Garay gimnáziumban
Négynapos programsorozat kezdődött hétfőn délben Szekszárdon, a Garay János Gimnáziumban. A tehetségnapok kötődnek a Tudomány Ünnepének rendezvénysorozatához.
A gimiben felavatták a múlt század egyik legnagyobb elméjének Farkas Pál által készített szobrát
Fotó: Makovics Kornél
Majd 200 évvel ezelőtt, 1825. november harmadikán Pozsonyban, a reformországgyűlés alsótáblai ülésén gróf Széchenyi István egy évi jövedelmének nagylelkű felajánlása nyomán megszületett a Magyar Tudományos Akadémia. A Magyar Tudósok Világtalálkozóján, 1996-ban pedig úgy döntöttek, hogy ez a nap lesz minden évben a Magyar Tudomány Napja.
Szekszárdon, a Garay gimnáziumban másfél évtized óta ehhez kapcsolódva minden novemberben megrendezik a tehetségnapokat. Ennek során a hét minden napján tudományos előadások lesznek a díszteremben, amelyeket az egyes tudományágak legjobb ismerői, kutatók, egyetemi tanárok, illetve a gimnázium egyes szakterületeket kutató tehetséges diákjai tartanak.

Huszárik Imre igazgató megnyitóját követően dr. Sükösd Csaba, a BME nukleáris technika tanszék egyetemi tanára Szilárd Leó, a sokoldalú zseni címmel tartott előadást.
Szilárd Leó, az első fizikus, aki felismerte, hogy a nukleáris láncreakció létrehozható, 125 évvel ezelőtt született Budapesten. A Garay gimnázium pedig már évtizedek óta szervezője a Szilárd Leó megyei fizikaversenynek, így természetes, hogy az ő emlékének ápolásával kezdődött a hét.
Ennek szellemében az első emeleten, a fizikaterem mellett felavatták a múlt század egyik legnagyobb elméjének Farkas Pál által készített szobrát, amelynek bronz mása Pakson, az atomerőmű bejárata előtt, a Paksi disputa című szoborparkban áll.
A tehetségnapokat szervező Rajos Judit igazgatóhelyettes elmondta, a gimnázium, csatlakozva a Magyar Tudományos Akadémia középiskoláknak alapított Alumni programjához, korábban a hajdan itt tanult tudósokat, professzorokat hívta meg, később pedig a hazai tudomány élet többi jelesét.

Így ezekben a napokban a díszteremben egyetemi tanárok, tudósok tartanak előadásokat a mesterséges intelligencia és a természettudomány kapcsolatáról, új fehérjeforrásokról, Izrael születéséről, egészségügyi témákról, s a gimnázium kutató diákjai, egyetemi hallgatók a szekszárdi borvidékről, dűlőnevekről, a molekuláris biológiai technikákról.
Egyik nap pedig a Wosinsky múzeum Magyar Géniusz kiállításával ismerkednek az érdeklődő diákok.