Az iskolai bántalmazás újabb áldozatot szedett

Belegondolni is rémes, hogy mi játszódhatott le a tizenhat éves Pisti fejében, amikor úgy döntött, inkább vonat elé veti magát, mintsem hogy tovább élje minden nap a szörnyű valóságot. Arról nem is beszélve, hogy a szülei és közeli hozzátartozói min mehetnek most keresztül.

Sok esetben normális, a szociális fejlődés velejárója, hogy a gyerekek piszkálódnak egymással, de nagyon oda kell figyelni, hogy ez ne mérgesedjen el, és menjen át bántalmazásba. Nem szabad fél vállról venni a jeleket, így ha például egy gyermek minden nap elmondja, hogy nem akar iskolába menni, akkor ne csak legyintsünk rá, hanem járjunk utána a dolog miértjének. A lelki terror nem játék, minden nap gyomorgörccsel indulni és félni attól, hogy aznap mi történik velünk, nem normális dolog, amit csemetéinkben is tudatosítani kell.

Sajnos a gyerekek nem mindig mernek szólni, de árulkodó jelek lehetnek, ha sokszor eltűnnek a holmijaik, fáj a hasuk, étvágytalanok, alvászavarral küzdenek, romlanak a jegyeik, sokszor szomorúak, levertek vagy akár hirtelen indulatosak lesznek. Nekünk, szülőknek kötelességünk ezekre odafigyelni, és lépni, ha szükséges.

Először mindenképpen forduljunk a gyerek osztályfőnökéhez, az iskola igazgatójához, és ha az iskolában dolgozik iskolapszichológus, kérjünk segítséget tőle is. Véleményem szerint sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az iskolákban a gyerekek lelki épségére, biztonságára.