Díj

2023.11.26. 11:57

Paks lett a legvirágosabb kisváros

Fotó: Facebook/Szabó Péter

Átadták a legvirágosabb településeknek járó elismeréseket pénteken Budapesten, az Eiffel Műhelyházban tartott ünnepélyes díjkiosztón.  Az idei, jubileumi 30. alkalommal tartott átadón Győr, Paks, Varsány és Alsómocsolád nyerte el a legvirágosabb település címet – jelentették be a szervezők.

A Virágos Magyarország környezetszépítő verseny ezévi gáláján öt települési kategóriában és hat kiemelt témában hirdettek győzteseket, több mint ötven szakmai díjat adtak át. A 30. jubileumi Virágos Magyarország verseny nagyvárosok kategóriájában Győr képviselője vehette át a fődíjat, míg a 30 ezer lakosnál kisebb városok közül Paks végzett az élen. Varsány lett a legvirágosabb ezer főnél népesebb falu, a legkisebb települési kategória fődíját pedig Alsómocsolád nyerte. A Miniszterelnökség különdíját a városok közül Hajdúnánás, a falvak mezőnyében Rajka érdemelte ki. A Magyar Turisztikai Ügynökség különdíját Hajdúszoboszló és Salföld kapta.

A versenyre ebben az évben minden korábbinál több, 492 pályázat érkezett  érkezett, amelyeket a 180 tagú, önkéntes kertész-, tájépítész- és településtervező mérnökökből, valamint turisztikai szakemberekből álló szakmai zsűri értékelt. A szemet gyönyörködtető virágos közterületek, a zöldfelületek, közparkok és fasorok bírálata során a Virágos Magyarország nagy hangsúlyt helyez a fenntarthatóságra is. Ennek szellemében idén első alkalommal nevezhettek a települések az Energiaügyi Minisztérium az Év zöld innovációja-díjára. A kategória elismerését a zöldfelületi csapadékvíz-gazdálkodás új módszereinek példaértékű alkalmazásáért Kecskemét érdemelte ki.

Mint az eseményen elhangzott, a megmérettetésre harminc év alatt összesen kilencezer pályázat érkezett. Erdei Bálint, a szervező Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese kiemelte: a verseny nemcsak a közösségi és környezeti értéke miatt meghatározó kezdeményezése az országnak, hanem turisztikai szempontból is kiemelkedő. Mint mondta, a Magyar Turisztikai Ügynökség büszkén támogatja a versengést, a tavalyi megmérettetés kiemelt díjazottjai, Zalakaros és Debrecen képviselhetik Magyarországot a jövő évi Entente Florale Europe nemzetközi tájépítészeti és virágosítási versenyen.

– Az elmúlt 7 év munkája beérett, Paks egy élhető, tiszta, rendezett, nagy zöldfelületekkel rendelkező, virágos középváros, ennek eredményeként városunk elnyerte a Virágos Magyarországért Környezetszépítő verseny fődíját a 30 ezer fő alatti városok kategóriájában – kommentálta a hírt Szabó Péter. Paks polgármestere köszönetét fejezte ki a helyi főkertészeknek és kollégáiknak, a DC Dunakom Zrt. közterület fenntartási részleg vezetőjének, valamint munkatársainak, akik – mint mondta – nap mint nap azon dolgoznak, hogy a város tiszta, rendezett, élhető, szép, virágos legyen. Szabó Péter minden paksi lakosnak is megköszönte, akik a saját környezetüket gondozzák, hiszen – ahogy fogalmazott – ez a nívós elismerés az ő munkájuknak is szól.

Paks mellett a Tolna vármegyei települések közül Szekszárd vehetett át elismerést, amely a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének díját kapta.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában