Meglepetésként érte az elismerés a madarászt

Díszoklevéllel, örökös tagság adományozásával ismerte el Tóth István Zsolt sok évtizedes, eredményes tevékenységét a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Az éppen fél évszázada megalakult szerveződés nemrég Gödöllőn, a Királyi Kastély Lovardájában tartotta díszünnepségét, ezen vett részt a MME Szekszárdi Helyi Csoportjának elnöke.

– Harmadmagammal utaztam a rendezvényre, dr. Kis Ernő titkár és Zörényiné Süle Ágnes társaságában – mondta el lapunknak a nyugalmazott természetvédelmi őr. – Ágnes elkötelezett, lelkes madárvédő és mindenben segíti munkánkat. Ami engem illet, nem is sejtettem, hogy oklevelet vehetek át, meglepetéssel nyugtáztam, amikor kiszólítottak a színpadra. Mint kiderült, dr. Kis Ernő terjesztett fel az elismerésre, a javaslatot az országos elnökség jóvá is hagyta.

A Bonyhádon élő Tóth István Zsolt egyébként 1980 óta tagként tevékenykedik a madártani egyesületben, az elnöki tisztet 2000 óta látja el. Az égi vándorokat tekintve sok változást megélt az elmúlt több, mint negyven évben. Kedvező és kedvezőtlen fejleménynek egyaránt tanúja volt.

– A kedvező változások közé tartozik például az egykoron eltűnőben lévő hollók elszaporodása vármegyénkben – említett egy jellemző példát. – Ez annak is köszönhető, hogy megszűnt az úgynevezett dúvadak, például a szarkák, rókák avagy az akkor még nem védett varjak mérgezett tojásokkal végzett irtása. Ez az eljárás az elhullott tetemekre rájáró, fekete kabátos madárra ugyancsak végzetesnek bizonyult. Ma már annyi holló van mifelénk, hogy egyes helyszíneken a tavasszal kelő veteményt, a napraforgó csíranövényeit is kicsipkedi és megdézsmálja. 

Cikóról is hallottam ilyen panaszról. Örvendetes, köszönhetően például az erdőgazdaságok odafigyelésének, a rétisas állomány növekedése is. Ez az immár fokozottan védett madár például Bonyhád környékén is fészkel. A veszteségek közé – a városlakók alapvetően ezzel szembesülnek – a verebek és a fecskék megritkulása tartozik. Ezek a madarak az istállózó állat tartás, a lakossági ló- szarvasmarha és sertés nevelés jelentős csökkenése miatt gyérültek meg. Az említett emlősök trágyája egykoron maradéktalanul biztosította a két madárfaj rovar szükségletét. 

Emellett az istállók, ólak menedékként és költőhelyként is szolgáltak számukra. Hangsúlyozom, a verebek és fecskék megritkulása azért feltűnő, mert a nagyobb településeken ez a folyamat a szemünk előtt zajlik. Az erdők és mezők madarainak pusztulása a szélesebb közvélemény számára nem látható, pedig sokat lehetne beszélni a motorizáció, avagy az elektromos vezetékek okozta veszteségekről. De mindent összegezve, a madarak világát tekintve nemcsak szomorúságra, hanem örömre is van okunk.