Párizsba kalauzolta a közönséget Szirbek István és Kautzky Armand

Egyszerre két vendég, Szirbek István és Kautzky Armand vállalkozott a Léleképítőn arra, hogy Párizsba kalauzolja a jelenlévőket. Szirbek István harminc éve él a francia fővárosban, a Sorbonne egyetemen szerzett művészettörténész diplomát, emellett idegenvezetőként is tevékenykedik, tehát ismeri az összes magyar vonatkozású helyszínt, emléket Párizsban. Vetítéssel egybekötött előadását jó barátja, „kedvenc magyar hangunk”, Kautzky Armand Jászai Mari-díjas érdemes művész színesítette magyar kiválóságok Párizst bemutató idézeteivel.

Az első kapcsolatok nem indultak túl biztatóan. Kr. u. 451-ben a hunok vonultak Párizs irányába, s a hagyomány szerint Szent Genovéva – franciául: Sainte Geneviève – imái hárították el Attila király támadását. 

Féltek a magyaroktól – érzékeltette a kora középkori Nyugat-Európa lelkiállapotát Szirbek István –, ám ez a megítélés alapjaiban változott meg egy meghatározó esemény után. Amikor is a magyarok a keresztény Európa részei lettek.

Párizs, a tudás egyik kiemelkedő európai központja

A 12. században már ötvenezer lakosa van Párizsnak, a város a tudás egyik kiemelkedő európai központja. Ez a magyarázata annak, hogy Lukács, az öt Árpádházi-királyt kiszolgáló, későbbi esztergomi  érsek az 1150-es években Párizsban tanult. III. Béla királyunk – bizánci házastársa halála után – 1186-ban Capet Margit személyében II. Fülöp Ágoston francia király nővérét kérte feleségül. III. Béla jegyzője, az Anonymusként ismert P. mester valószínűleg Párizsban végezte iskoláit. Példáját később még több magyar követte, főleg miután III. Honorius pápa 1219-ben elrendelte, hogy minden egyházmegye megfelelő papot küldjön ki Párizsba a teológia tanulására. Az 1269-es évből származó krónika szerint itt képezte magát Salamon de Hungaria, a domonkos rendhez tartozó magyarországi szerzetes is. IV. (Kun) László királyunk 1276-ban kiadott oklevelében pedig ez olvasható: „Tudja meg mindenki, hogy Veszprém városában attól az időtől fogva, amidőn Magyarországon a katolikus hit meggyökerezett, Isten kegyelméből a szabad művészeteket, amelyek kiváltképpen az isteni parancsokat világosabban megmagyarázzák, miként Párizsban."

Ihlető példának bizonyult a város

Zsigmond király személyében 1416-ban magyar uralkodó is járt Párizsban. Szirbek István hangsúlyozta, hogy Zsigmond számára a város ihlető példának bizonyult, hiszen hazatérése után felgyorsult a budai vár bővítése. Ekkor készült el az a Dunán átívelő, nagy méretű, az illetéktelen hajózást megakadályozó lánc is, melynek mintájat a király a Szajnán láthatta. A láncot később a török hódítók vitték magukkal. Egy másik magyar – valamint egyúttal cseh – király, V. László 1457-ben követséget küldött Párizsba, azzal a céllal, hogy hozzák el jegyesét, Valois Magdolnát,  VII. Károly francia király lányát Csehországba. Ám V. László 1457. november 23-án meghalt, az esküvő nem valósulhatott meg. Valamivel több, mint kétszázötven évvel később a száműzetésbe kényszerülő II. Rákóczi Ferenc daliás alakja keltett feltűnést Párizsban, ahol 1713-1717  között XIV. Lajos, a Napkirály vendégeként élt. 

Magyar géniuszok a francia fővárosban

A 19. századi Párizsban két nagy géniuszunk, Liszt Ferenc és Munkácsy Mihály aratott nagy sikert. A tízéves Liszt 1823. december 11-én érkezett a francia fővárosba, ahol a La Comedie Italienne épületben megírta egyetlen operáját. Munkácsy Mihály számára 1869-ben a Siralomház című alkotása meghozta a párizsi Szalon, a kor legrangosabb tárlata aranyérmét, majd nem sokkal később a világhírnevet is. Érdekesség, hogy Liszt Ferenc 1886. március 22-én eleget tett Munkácsy Mihály felesége, Cecile Papier meghívásának egy koncert erejéig. A nej a rendezvényről így számolt be szüleinek írott levelében: „Az egész terem felállt, a lelkesedés leírhatatlan volt, Miska és Liszt megölelték egymást.” 

A 20. században egymást követték a magyar művészek Párizsban. Ady Endre 1904. február 24-én ezt vetette papírra a helyszínen keltezett levelében: „Óh Párizs, Te vagy az én lelkemnek szerelmes nyugtalansága és én benned érzem az életet, a bolondot, a haszontalant, a szomorút, a szépet. És miért élnék, ha más volna én körülöttem a minden? Te kellesz, csak Te, óh bolond, óh szép, óh fájdalmas!…” Czóbel Béla, a 20. századi magyar festészet kimagasló képviselője így írt visszaemlékezéseiben: „Párizs után már diákkoromban vágytam. 1903 októberében jutottam a francia fővárosba. Beiratkoztam a Julian Akadémiába, de fő inspirációmat az impresszionisták jelentették.” Czóbel Béla találkozott is Párizsban Ady Endrével. A költő egyébként – ismertetett egy adalékot Szirbek István – jobbára Léda asszony kedvéért utazott több alkalommal is a francia fővárosba, és a ma is működő Grand Hotel des Balcons épületébe várta szerelmét és egyúttal múzsáját. 

Húsz évvel később, 1926-ban József Attila fedezi fel Párizst, de rá jellemzően, a Fény Városában sem igazán találta helyét. Nővérének, József Jolánnak ezt írta: „Párizsról le kell beszéljelek, azt hiszem, ha most kijönnél még jobban csalódnál abban a buta összezavart Mah-Jong partiban, amelyet a Baedeckerek Paris néven neveznek. Hogy Ady, ez az iszákos hülye mit látott a pálinkában, az más lapra tartozik. Itt egyáltalán nem lehet ámulni, ha csak azon nem, hogy miként lehet annyi utolsó piszkos Krejzleráj egyrakáson mint itt. Legszívesebben fölrobbantanám ; állandóan és hiába keresem benne mindazt, amit beleképzeltem."

Radnóti Miklós egészen más benyomásokat szerzett Párizsról, ahol egyébként a harmincas években háromszor is megfordult. Páris című verséből származik az alábbi részlet: „A Boulevard St Michel s a Rue / Cujas sarkán egy kissé lejt a járda. / Nem hagytalak el gyönyörű / vad ifjuságom, hangod mintha tárna /visszhangzana, szivemben szól ma még. / A Rue Monsieur le Prince sarkán lakott a pék.”

Bartók Béla első ízben 1905-ben látogatott Párizsba. A 20. század egyik legjelentősebb magyar zeneszerzőjének szobra Párizs jelképétől, az Eiffel toronytól nem messze található. Ezen kép, mint záróakkord után jegyezte meg Szirbek István, hogy elődeink nyomában járva ma mi megyünk Párizsba, ahol nemcsak kapunk, hanem adunk is valamit.