Az 1956-os események, a 13 évi eltiltás és a gyémánt diploma

– Sokan ismerik önt Szekszárdon, mint ügyvédet, mint keresztény-demokrata politikust, de azt kevesen tudják, hogy cukrász végzettsége is van.
A Garay gimnáziumban az 1956-57-es tanévben voltam végzős, negyedikes – mondja dr. Pálos Miklós. – Mivel az 1956-os helyi megmozdulásokban részt vettem, nemzeti bizottsági tag is voltam, tiltólistára kerültem, és a gimnáziumból el se küldték a felvételi kérelmemet a pécsi jogi egyetemre. Közeledett a katonai behívásom ideje, és édesapám, aki szintén jogász volt, talált egy olyan rendelkezést, mely szerint az érettségizett fiatalok halasztást kaphatnak, ha szakmát tanulnak. Segítségemre volt ebben az ügyintézésben Sz. Nagy Károly is a kiegészítő parancsnokságon. Úgyhogy kitanultam a cukrász mesterséget, és megúsztam a bevonulást. Aztán már simán felvettek a jogra, 1964-ben végeztem, az idén kapom meg a gyémánt diplomámat.

– Milyenek voltak az egyetemi évek abban az időben?
– Nyüzsgő alkat vagyok, belevetettem magam a közösségi munkába, főleg kulturális területen. Két évig a kar kultúrfelelőse voltam. A kulisszák mögötti politikai történésekről akkor nem jutottak el hozzánk a hírek. Nem tudtunk a koncepciós perekről. Gondtalan, szép öt évet töltöttem Pécsen. Aztán elkezdtem dolgozni, s még ma 87 évesen is vállalok kisebb feladatokat. Persze ez nem ment mindig simán, időnként meglehetősen nagy volt az ellenszél.

– Például?
– Az 1-es számú Szekszárdi Ügyvédi Munkaközösségben kezdtem; egyéni ügyvédi tevékenységet a rendszerváltástól folytatok. Előtte erre nem volt mód. Kisebb zökkenők adódnak mindenkinek a szakmai életében, nálam viszont egy nagy szakadás is történt. Magánleveleim valahogyan a politikai rendőrséghez kerültek, melyekben nem éppen kedvező hangnemben nyilatkoztam a rendszerről, ezért kirúgtak az ügyvédi közösségtől, de szerencsére nem tiltottak el a pályától. Úgyhogy 1968-tól, 13 éven át parkoló pályára kerültem. Ötször jelentkeztem, hogy visszavegyenek, de mindannyiszor elutasítottak, azzal az indoklással, hogy magatartásom és felfogásom rendszerellenes. Csináltam, amit lehetett: jogtanácsos voltam a KISZÖV-nél. Végül egy volt évfolyamtársamnak, dr. Pálmai Gyulának köszönhetően (aki az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott) visszakerülhettem a „rendes” ügyvédek közé, azzal a feltétellel, hogy nem Szakszárdon praktizálok. Kimentem Tolnára 1981-ben, és abban az évtizedben, 1990-ig, én voltam az ügyvédi kamara legnagyobb adófizetője, nekem volt a legtöbb bevételem.

– S aztán jött a politikai szerepvállalás?
– Külföldi rokonoktól, befolyásos ismerősöktől már a nyolcvanas évek végén megtudtuk, hogy Gorbacsov, Reagan és Margaret Thatcher megállapodott a keleti blokk békés úton való lebontásában. Éreztük, hogy lépni kell. Megalapítottuk a KDNP országos és megyei szervezetét, indultam a választásokon, és be is jutottam a parlamentbe. Nyolc évig, 1998-ig voltam országgyűlési képviselő, ebből az első négy évet miniszterelnökségi államtitkárként dolgoztam.

– Mi volt a legemlékezetesebb munkája?
– Hozzám tartozott az egyházi ingatlanok kárpótlása. Százmilliókról, milliárdokról döntöttünk. Rengeteg elvett ingatlan visszakerült az egyházakhoz. Volt egy tanácsosom, aki azt mondja „Te főnök, nem jól csinálod ezt! Úgy kellene a szakértővel megbeszélni, hogy értékelje többre az ingatlant, mint amennyit a tulajdonos kér, s a különbözetet megfelezhetnétek!” Mosolyogtam csak rajta. Az nem az én stílusom! Tisztességesen csináltam végig az egészet.

.