Zajcsinálással kezdte, díjnyertes zenékkel folytatja

Kalotás Csaba már gyerekként sem volt átlagos kölyök. Hat éves koráig a fácánkerti kastélyban élt a vadvédelmi állomáson dolgozó a szüleivel és nővérével. Amikor Tolnára költöztek, gyalog visszaszökött Fácánkertbe, mert hiányzott neki az idilli környezet. Édesapja, dr. Kalotás Zsolt, a neves természetfotós, a sárga Skodájukkal ment érte.

Különös hangok

Ebből persze még nem következett volna, hogy Csaba egyszer elismert zeneszerző lesz, már csak azért sem, mert a családban nem volt muzsikus. Csaba azonban már egész fiatalon vonzódott az olyan különös hangokhoz, mint amit a tojásszeletelő húrjainak pengetése keltett. De az otthoni hanglemezeket is inkább úgy szerette hallgatni, hogy lejátszás közben visszafelé húzogatta a bakelitet.

Az általános iskolában barátjával, Pámer Andrással már zenélgettek, számítógépen írtak zenéket, és tervezgették a nem létező zenekaruk lemezeinek borítóját. Csabának nagyon megtetszett egy akkori népszerű metál számban a torzított gitár hangja. Barátjával ezt tévesen basszusgitárként azonosították, így lett Csaba basszusgitáros.

A tolnai gimnáziumban a tanárai lebeszélték róla, hogy a színház és filmművészeti főiskolára jelentkezzen, ezért Pécsre felvételizett angol szakra. Az egyetemet végül nem fejezte be, de a zenei világ kitárult előtte. A művészeti karos hallgatóknak segített például számítógépes „zajokat” csinálni. És rájött, hogy ez az, amit mindig is keresett.

A hangszerpakolást utálta

Hamarosan Pestre költözött, ahol a Realistic Crew nevű együttesben basszusgitározott, és számokat írt. Sokat koncerteztek külföldön, de Csaba egyrészt nagyon nem szeret szerepelni, másrészt a hangszerpakolást is utálta, így aztán ennek a fajta zenélésnek vége lett.

A másik fajta viszont egyre jobban ment. Első nagy sikere 2004-ben a Fekete kefe volt, ami elnyerte a legjobb filmzene díját. Csaba ekkor 22 éves volt. „A semmiről, a totális céltalanságról” szóló alkotást Puzsér Róbert a tíz legrosszabb magyar film közé rangsorolta, Csaba viszont erre is büszke.

A Fekete kefe óta minden évben megjelenik legalább egy filmzenéje. Eddig több mint hatvan filmnél tart, közel kilencszáz általa írt dallammal.

Olyan nagysikerű alkotásoknak írta a zenéjét, mint a Tiszta szívvel, Az állampolgár vagy az Egy nő fogságban, ami a jelenkori rabszolgaságról szól. Nagyon fontosnak tartja, hogy ilyen, a társadalmi problémákat bemutató dokumentumfilmek is készüljenek. Egyetért a híres rendezővel, Tarr Bélával, aki szerint a művészetnek a nyomort, az elesetteket kell bemutatnia, az olyan „sötét sarkokat”, ahová a nem elesettek nem mernek benézni.

A megzavart családi ebéd

Csaba szereti, ha már a forgatókönyv elkészülésétől együtt dolgozhat a rendezővel. Azt vallja, hogy a filmzene nem az önmegvalósításról szól, a zeneszerzőnek a rendező keze alá kell dolgoznia. A leghosszabb ideig készülő munkáját hamarosan bemutatják, egy budapesti utcagyerek életéről szól, 8-tól 20 éves koráig. Azaz a film 12 évig készült. (Ennek zenéjét gyerekhangszerekkel kellett megcsinálni, Csaba a közösségi hálón kért segítséget hozzá, és zsákszámra kapta a hangszereket.) Az Egy nő fogságban zenéje viszont gyorsan készült. Csakúgy, mint a Tiszta szívvel, ahol már a kész filmhez kellett komponálnia.

Csaba számtalan hazai és nemzetközi szakmai elismerés birtokosa. A legnagyobb európai filmzenei fesztivál nagydíját is elnyerte, amelynek díjátadója – Csabához méltóan – nem szokványosan zajlott. Nagyon unatkozott már, így idő előtt hazautazott Magyarországra. Mint mesélte, éppen a szüleinél kanalazgatták a húslevest, amikor jött a telefon, hogy át kéne venni a nagydíjat a fesztiválon. Így végül az a megoldás született, hogy Csaba Tolnáról, a Kinizsi utcai szülői ház udvarából jelentkezett be videóüzenetben megköszönni a díjat.

A legnagyobb elismerés

A legfontosabb elismerés mégsem ez volt a számára. Az „igazi” a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronhoz kötődik. Csaba írta az Egy mindenkiért című dokumentumfilm zenéjét is, ami Szilágyi Áron a tokiói olimpiára való felkészülését mutatja be. A bajnoknak annyira tetszett a film zenéje, hogy Tokióba is magával vitte, az ottani felkészüléséhez. Így Csaba muzsikája is hozzájárult ahhoz, hogy Szilágyi Áron újból aranyérmes lett.

Csaba eddigi utolsó filmje, a Valami madarak tavaly jelent meg. Természetesen most is dolgozik, azzal együtt, hogy megítélése szerint a magyar film helyzete nem túl rózsás. Az olyan filmekre, amikhez ő írja a zenét, szinte csak külföldön lehet pénzt szerezni. Vagy külföldön kell dolgozni. Csaba hamarosan el is költözik Budapestről. De nem külföldre, hanem Kulcsra, a természet közelébe. Ami szerinte azzal is jár majd, hogy sokkal jobb zenéket tud írni. És Kulcs Tolnához is közelebb van.