Az ingyen virslinek és a sörnek ára volt

Sajnos elég idős vagyok ahhoz, hogy felidézzem azokat a május elsejéket, melyeket a mai fiatalok már csak hírből, szüleik, nagyszüleik elbeszéléséből ismernek. Többféleképpen lehet ezeket a sokszor nosztalgiával emlegetett ünnepet felidézni.

Nekem elsőre az ugrik be, hogy állunk a tűző napon - általában nagyon meleg volt, pedig úgy harminc, negyven évvel ezelőtt még nem igen emlegették a klímaváltozást - vártunk arra, hogy a menet végre elinduljon. Közben, hogy elüssük az időt, egymást ugrattuk, volt aki sztorizott, vicceket mesélt. Aztán megszólalt a fúvószenekar és elindult a tömeg. A felvonulás után pedig kezdődött a majális.

Ez a része az ünnepnek még ma is megmaradt. De eltűnt mellőle a kollegalitás. Hú, de ronda szocialista kifejezés ez. Pedig a lényeg mégis az, hogy akik, akkor együtt, egy munkahelyen dolgoztak, együtt ünnepeltek az elmaradhatatlan virslivel, sörrel, ami persze ingyen volt. Legalábbis egy adag.

Ma sztárvendégeket hív a település, mindenki külön, általában a családdal ünnepel, kevés az összetartó baráti társaság. Persze, jól van ez így. Sokat változott a világ. Előnyére. Az évtizedek múlásával az ember hajlamos csak a szépre, a fiatalságára emlékezni.

Pedig az ingyen virslinek és a sörnek ára volt. Hogy mekkora? Ezt azok a transzparensek - a szocialista munkaversenyekről, népgazdasági sikerekről, riasztó imperalistákról - tükrözték legjobban, melyeket a felvonulók magukkal cipeltek.

Az évtizedek múlásával az ember hajlamos csak a szépre, a fiatalságára emlékezni