2024.04.17. 07:00
Három Tolna vármegyei alkotó van a fővárosi galériában kiállítók között
Meghívásos kiállításon láthatók – többek között – három Tolna vármegyei tárgyalkotó kézműves munkái a fővárosi Józsa Judit Galériában. Decsi-Kiss Máriát, Kozák Évát és Nepp Dénest arról kérdeztük, hogyan látják a népművészek, a népművészet jövőjét.
Kozák Éva fazekas, a népművészet mestere (a szerző fotói)
Megnyílt A közös(s)ég lélekmadara című kiállítás a fővárosi Józsa Judit Galériában. A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával létrejött tárlaton 41 népművész alkotásai láthatók. Van közöttük három Tolna vármegyei illetőségű: Decsi-Kiss Mária gyöngyfűző, Kozák Éva fazekas és Nepp Dénes szíjgyártó. Mindhárman a népművészet mesterei. Rangos a rendezvény, körültekintő válogatás után történt a bemutatkozó kézművesek meghívása.
A népi tárgyalkotás legjavát felvonultató kiállítás május 30-ig tekinthető meg Budapesten, a Városház utca 1. szám alatt.
Decsi-Kiss Mária a sárközi gyöngyékszerkészítés jeles képviselője. A hogyan továbbot firtató kérdésre azt mondja, hogy a klasszikus kézműveskedés már nem folytatható a mai világban. Fogynak, sorra mennek el a régi mesterek, s az utánuk jövők másként gondolkodnak mindenről. Ami tulajdonképpen érthető. A fiatalok törekvése az, hogy beillesszék a lakókörnyezetükbe (bútor, viselet, ékszer) a népi kultúra elemeit. Így mentik át az értékeket – mutat rá –, elsősorban használati és nem dísztárgyakat készítve.
Nepp Dénes szíjgyártó, lószerszámkészítő mester. Őt elsősorban a műanyagok térhódítása zavarja. A kézzel, valódi bőrből varrott lószerszám sokkal tartósabb, mint a gépi varrású műanyag – viszont drágább. Ápolni, olajozni nem kell a „modern” gyártmányt; ledobják a betonra, lecsapatják slaggal, és kész. Manapság sajnos szinte mindenből az olcsó a kelendő, tehát a klasszikus módon előállított termék nem versenyképes. Szerencsére vannak még helyek – mondja –, ahol a klasszikus szíjgyártást megbecsülik és oktatják. Ilyen a nádudvari középiskola.
Egyetért ezzel Kozák Éva fazekas, a népi kerámiakészítés ismert alakja is. A nádudvariakkal elégedett, mert az nem egy belterjes intézmény; megkeresik az ország más tájain élő mestereket is konzultációra, oktatásra. Összességében azt látja, hogy a felnövekvő nemzedék tagjainak többsége csak szabadidős tevékenységnek tekinti a népművészetet.
Kevés a valódi elköteleződés, kevesen teszik oda magukat igazán, szívvel-lélekkel. A társadalmi változások persze érintik a népi kultúrát is. Szerinte is elfogadható bizonyos átalakulás, a korszerű lakókörnyezetbe való beilleszkedés. Viszont elengedhetetlennek tartja, hogy ez a modernkori értékmegőrzés ne ömlesztett formában, ne „mindent bele” módon történjen. Arra kell törekedni – hangsúlyozza –, hogy a tiszta forrás íze megmaradjon!
A hagyományos paraszti értékrend
Amiről sokan csak álmodoznak, azt úgy tűnik, hogy a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnáziumban meg is valósítják. Webes felületükön ez olvasható: „Oktatásunkat a magyar szellemi, tárgyi kultúrára és a hagyományos paraszti értékrendre alapozzuk.” Tanítják többek között a fazekasságot, a faművességet, a szövést, a nemezkészítést és a bőrművességet. Neves népművészekkel tartanak kapcsolatot. Határainkon túli tanulókat is fogadnak. Aki akar, leérettségizhet, de az nem feltétele a szakmai végzettség megszerzésének.
