Elvárom! Ezt üzente a Mester ifjú szekszárdi tanítványának

A Mester élete egy különleges, mondhatni mesébe illő szállal Tolna megyéhez is kapcsolódott. Zsikó Zoltán, a szekszárdi születésű, alsónyéki gyökerekkel rendelkező, Junior Prima Díjas népdalénekes, a Babits Mihály Kulturális Központ igazgatója megkeresésünkre osztotta meg lapunkkal történetét.

– Már javában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója voltam – kezdte Zsikó Zoltán –, amikor is 2012-ben Agócs Gergely tanárom közölte velem: az rendben is lenne, hogy itt Budapesten a szakirodalomból és a rendelkezésre álló hanganyagokból tájékozódom az erdélyi, azon belül mezőségi zene iránt, de a helyszíni tapasztalatokat semmi sem pótolhatja. No, Zolikám – szólított fel Agócs Gergely –, ülj be a kocsiba, és meg sem állj Erdélyig! Válaszút faluban kopogtass be Kallós Zoli bácsihoz, majd ő eligazít abban, hogy kit, hol keress meg. Ne feledjük, én ekkor 23 éves voltam és – jóllehet korábban már volt szerencsém találkozni Kallós Zoltánnal – azért nem igazán volt magától értetődő számomra, hogy csak úgy beállítsak egy élő legendához. A kiküldetésről beszéltem Németh Istvánnal, a Zenetudományi Intézet – azóta már nyugalmazott – munkatársával is. Róla azt érdemes tudni, hogy legalább negyven éve Kallós Zoltán jó barátja, a közösen gyűjtött felvételek digitalizálásában van elévülhetetlen érdeme. Türelmesen meghallgatott, majd óriási, de annál kellemesebb meglepetésemre azt javasolta: tudod mit, menjünk együtt!

Így történt, hogy Zsikó Zoltán nyitott ajtóra talált Válaszúton. Kallós Zoltán nemcsak, hogy vendégszeretettel, barátsággal fogadta a kettőst, de a gyűjtőútra szánt néhány nap minden egyes napján, kora reggeltől késő estig segített a munkában. Tette ezt annak ellenére, hogy 86. életévét taposta, s ezen időszakában már igen ritkán mozdult ki otthonról. Ám mintha megfiatalodott volna, derül ki Zsikó Zoltán visszaemlékezéséből: a Mezőség számos települését, valamint Kalotaszeget és környékét egyaránt bebarangolták hármasban.

– Kallós Zoltánt valamennyi faluban ismerték és tisztelték, egy szavába került, és kitárultak előtte a házak kapui – mondta Zsikó Zoltán. – Olyan, már idős emberekhez juthattunk be, akiket nélküle esélyünk sem lett volna megtalálni és megközelíteni. Ennek is köszönhető, hogy sikerült gyűjteni, valószínűleg az utolsó pillanatban, néhány olyan egyházi népéneket, mely Németh István szerint is kuriózum a javából. Nem győzöm ismét hangsúlyozni: engem, az ifjú egyetemistát a műfaj két meghatározó személyisége, két legendája kalauzolt, együtt térhettem be velük erdélyi emberek otthonaiba, és velük együtt hallgathattam a csodálatos énekeket. Életem legnagyobb élményében volt részem, és így visszatekintve mindig nagy erőt meríthetek belőle. Nem is beszélve arról: tudomásom szerint én voltam egyetemistaként az utolsók egyike, aki több napon át reggeltől estig együtt gyűjthetett Kallós Zoltánnal. Az már csak ráadás, hogy gyönyörű, napsütéses tavaszi idő volt, máig előttem van az áprilisi rügyfakadás, a színpompás virágerdő képe... Utánam más egyetemistának a sors ezen páratlan ajándéka valószínűleg már nem adatott meg.

A történet itt le is zárulhatna, ha nem lett volna még egy – ugyancsak mesébe illő – utórezgése. Eltelt négy esztendő, és Kallós Zoltán Székesfehérváron is megünnepelt 90. születésnapján Zsikó Zoltán is énekelt az idős Mesternek. Újabb két év pergett le, elérkeztünk napjainkhoz, amikor is február 8-án Zsikó Zoltán sajtótájékoztatón jelentette be: újraindul a Tolna megyei Cinegemadár népzenei verseny.

– A sajtótájékoztatón Vakler Anna ült mellettem, a Zeneakadémai népzene tanszékének alapító tanára, Németh István felesége. Vakler Anna tájékoztatott arról, hogy Kallós Zoli bácsi megkérdezte tőle: hogy megy Zsikó Zoltán sora? Köszönjük szépen az érdeklődést, Zsikó Zolival minden rendben van – válaszolt Vakler Anna. Kallós Zoltán ennyit üzent nekem: mondd meg neki, Anna, hogy elvárom! Talányos üzenet ez a javából: azt már sajnos nem várhatja el, hogy elmenjek hozzá, mert a hét közepén elhunyt. Nem kell részleteznem, hogy milyen nagy veszteség ez számomra. De azt elvárhatja, hogy olyan, az értékek iránt érdeklődő, azokhoz ragaszkodó ember legyek, amilyennek egyetemistaként megismert, és nagy örömömre a szívébe zárt.

A Mester a moldvai magyarokat is tanította egykoron

Kallós Zoltán (Válaszút 1926. március 26. – Válaszút, 2018. február 14.) erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő. Az internetes Wikipedia szerint gyűjtőmunkájának eredményeként mintegy 15 ezer dallamot jegyzett le, valamint 26 kazettát és számos CD-t jelentetett meg. Nagy szerepet játszott az erdélyi és a magyarországi táncházmozgalom létrejöttében és elterjedésében. Középiskolai tanulmányait Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön folytatta, Kolozsváron 1946-ban tanítói oklevelet szerzett. Tanítóként dolgozott a kalotaszegi Magyarvistán és a moldvai Lészpeden, közben elvégezte a kolozsvári zeneakadémiát. 1958-ban rövid időre bebörtönözték politikai nézetei miatt. Újra tanítói állást vállalt, majd faipari alkalmazottként dolgozott Gyimesben. Szabad művészi pályára lépve a kolozsvári ifjúsági táncház mozgalom egyik tanácsadója lett. Balladák könyve című gyűjteménye Budapesten három új kiadást ért meg.