Kerámiák, edények, a múltról mesélnek

Már a kertes ház kapuján is látszik, hogy ott nem egy átlagos család lakik, hanem fazekassággal foglalkozó művészek. A nagyon hangulatosan kialakított udvarban, majd bent a házban ez az érzés csak fokozódik. Még a cica tányérja is a házigazdák alkotása. A nappali, ahol beszélgettünk, tele van számtalan emlékkel, gyönyörű kerámiákkal, fényképekkel. A hangulat adott volt ahhoz, hogy a múltat is megidézzük.

– A Steig család már az 1760-as években is fazekasként dolgozott – mondta Jaszenovics Géza. A feljegyzések szerint holland ősökkel rendelkezik a feleségem, a felmenői még úgynevezett habán kerámiákat készítettek. Ez a 17-18. században volt nagyon népszerű, fehér alapon reneszánsz díszekkel. Azóta azonban sokat változott a divat, amely mindig az igényekhez igazodott.

– Voltak holtpontok is az életünkben – mondta a feleség, Ágnes. – Olyan időszakok, amikor nagyon nehéz volt eladni bármit is, pedig jártunk vásárokba, kirakodókba, megkerestünk üzleteket, de nem nagyon volt igény a kerámiákra. Szerencsére ennek az időszaknak vége lett.

Huszonnyolc éve Szekszárdról Alsónyékre költöztek, ezt követően a közeli Bajára jártak át a tányérokkal, kancsókkal, edényekkel piacozni. Ma már három boltba is szállítanak rendszeresen, és az egész évben nyitva tartó mohácsi busó udvar is csatlakozott a megrendelőik közé. Ma az igények inkább a mázas tálalóedények felé mozdultak el, mondta Ágnes. Sokan keresik a fedeles tálakat, a babfőzőket, a füles bográcsokat, az úgynevezett „hasas” edényeket, melyeket mosogatógépbe, sütőbe és a mikróba is be lehet tenni.

A Steig-Jaszenovics házaspár műhelye ott van a családi házuk udvarában. A munkamegosztás náluk az, hogy a férj korongoz, esztergál, Ágnes pedig fest, díszít. Régi ásatásokból előkerült kerámiákon látott motívumokat is újrahasznosítanak. Még Angliába is viszik a kerámiáikat. Természetesen szó esett arról is, hogy milyen a korongozáshoz való jó alapanyag. Jaszenovicsék Pécsről és Bátaszékről is vásárolnak. A jó agyag nem túl kemény, de nem is túl lágy, mert különben nem lehet vele rendesen dolgozni.

Géza, mielőtt Ágnessel összeházasodott volna, szobafestő volt. Két éve korongozott már, mire úgy érezte kezdi érezni a fazekasság „ízét”. Ahogy ő fogalmazott: hét évig az agyag azt csinál az emberrel amit akar, de hét év után megfordul a tendencia, az ember uralja az agyagot. Bár azt is hozzátette, van olyan is, aki erre született. Több nyári táborban oktatott fazekasságot, és találkozott olyan fiatallal, aki még életében nem korongozott, de olyan természetességgel nyúlt az agyaghoz, mintha mindig ezt csinálta volna.

Megszakadni látszik az utánpótlás

Eddig apáról lányra szállt a fazekasság a Steig családban. Most azonban úgy tűnik, nem lesz utánpótlás. Bár a házaspárnak két gyermeke, egy fia és egy lánya született, ők más pályát választottak. Egyikük Hódmezővásárhelyen él a családjával, másikuk a fővárosban. Ágnesnek és Gézának négy unokája és két dédunokája van. A házaspár több mint ötven éve foglalkozik kerámiákkal. A gyerekek és az unokák nagyon szeretik, dicsérik a munkájukat, és mindig nagy örömmel veszik a kapott ajándékokat is. Mára sok minden megváltozott, országos szinten sok a fazekas, bár kimondottan ilyen jellegű oktatás nincs sehol. Régen a népi iparművészeknek – már a címnek is – nagy becsülete volt. Erről igazolványt is adtak, amit időről időre érvényesíteni kellett.