Aki nagybetűs tanító maradt mindhalálig

– Tanítói pályája kezdetétől tanította a gyermekeket rajzzal, festéssel, szövéssel a szép teremtésének örömére. Több alkotása is lakásom dísze. Rájuk nézek és büszkén vállalom magyarságomat. Ennek igazi tanítója volt nekem és sokunknak. – Ezekkel a sorokkal köszöntötte annak idején Andrásfalvy Bertalan professzor a barátját, Mözsi-Szabó Istvánt, 90. születésnapja alkalmából. Erre az alkalomra készült egy míves kiadású kötet is, amelyben barátainak, tisztelőinek méltató szavai is olvashatók arról az emberről, aki számos díjjal elismert festőművészként is, mindhalálig nagybetűs tanító maradt. Akinek a legfontosabb az volt, hogy tömött szellemi tarisznyájából minél többeknek juttasson.

Mözsi-Szabó István 1927-ben született Mözsön. Az elemi iskolát szülőfalujában, a polgárit Tolnán végezte. A bajai tanítóképző után művészeti tanulmányait Rudnay Gyula bajai képzőművészeti szabad akadémiáján kezdte, majd 1948-tól a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta.

1951-től kezdett tanítani Tolna megyében rajztanárként. Bogyiszlón képzőművészeti szakkört, színjátszó kört vezetett, néptáncegyüttest szervezett. Decsen a képzőművészeti és a szövőszakkör vezetőjeként ismerkedett meg a népi szőttes kultúrával. 1963-tól 1975-ig a Fóti Gyermekváros képzőművészeti nevelője volt. 1975-től Szekszárdon, a Babits Mihály Megyei Művelődési Központ tudományos főmunkatársaként kísérleti szövőműhelyt vezetett nyugdíjazásáig.

A művészetről úgy tartotta, hogy az nem lehet valamiféle érvényesülés eszköze. – „Ha eszköz, akkor az emberré válás – és félve megkockáztatom ­–,­ a szarvassá válás eszköze. Hiszen, ahogy a ballada-béli kilenc fiú a tökéletlen emberi törvények csömörétől a természet törvényéhez, a tiszta forráshoz menekül, e forrást keresi a művész is a művészet törvényeiben. Ezen kívül a művészet számomra anyanyelvem, magyarságom vállalásának formája” – vallotta.

A képzőművészeten kívül az irodalomban és a zene terén is otthonosan mozgott. Nagy mesélő volt, lebilincselően, ízesen, remek humorral adott elő. Gyönyörűen szavalt, és maga is írt verseket. Testamentum című költeményében életútját, ars poeticáját foglalta össze.

Kilencven felett már nem akarta megváltani a világot, hiszen művészi hagyatéka teljes volt. De mindig örült, ha odaülhetett a „stafeláj” elé festeni. Ameddig egészsége, ereje engedte, alkotott.

Mözsi-Szabó István kerek, maradandó életművet hagyott maga után. Teljesítette a küldetést, amivel útnak indult: elsősorban mindig másokért tenni, a nehéz sorsúakért, a közösségért, a hazáért, a magyarságért. Tanított, alkotott, szeretett – talán csak a gyermekáldás maradt ki hosszú, tartalmas életéből, de ő ezt is bölcs humorral fogadta a sorstól.

Rengeteg embernek fog hiányozni. Ám alkotásai és a róla őrzött emlékek révén a szarvassá vált fiú, a rőzsebajszú művész-tanár, mindenki Pista bácsija mindig velünk marad.

Számos díjjal elismerték munkásságát

1981-től Bogyiszlón élt első feleségével, akinek halála után Tolnára költözött 2002-ben. A háza melletti épületben második feleségével galériát alakított ki, amelyben a Testamentum című életmű keresztmetszete látható. Az állandó tárlat a művész legfontosabb festményei mellett grafikáiból, metszeteiből, székely szőtteseiből, faliszőnyegeiből is bemutat néhányat.

Mözsi-Szabó István alkotásaival több mint nyolcvan egyéni, és számos csoportos tárlaton találkozhatott a közönség idehaza és külföldön. Képei megtalálhatók középületekben, magán- és közgyűjteményekben is.

Munkássága elismeréséül többek között megkapta a Tolna megyei Tanács Alkotói díját, a Babits-díjat, „A Tolna megyei művészetért” plakettet, a „Tolna Városért” kitüntető díjat, a Csokonai Vitéz Mihály alkotói díjat, a megyei Prima-díjat, illetve A Magyar Kultúra Lovagja elismerést.