Ütésre és zúzásra használták a jellegzetes sújtófegyvert

Török kori csákányfokos került elő tavaly a föld alól Tolnanémedi határában, a Kapos folyó mellett húzódó, középkori Gyánt település helyén. A mintegy négyszáz éves fegyvert műszeres felderítéssel találta meg Sándor Lajos, a régészekkel együttműködő, önkéntes fémkereső.

A Wosinsky Mór Megyei Múzeum Régészeti gyűjteményében található lelet az intézmény április hónapi műtárgya.

– A csákányfokosok a 15–17. század jellegzetes sújtófegyverei voltak – adott ismertetést dr. K. Németh András régész főmuzeológus, tudományos titkár.

– Hosszú, hegyes tüskéjükkel lemezpáncélokat és sisakokat is át lehetett lyukasztani, tompa fokuk pedig ütésre, zúzásra volt alkalmas. A különféle fokosokat, fokosbaltákat, csákányfokosokat a török korban írott források és ábrázolások tanúsága szerint nemcsak katonák használhatták, de önvédelmi fegyverként parasztok és nemesek is. Bár olykor régészeti úton is előkerülnek – mint például egy hiányos tüskéjű darab Szekszárd határából, a jeni palánki török kiserőd feltárásából –, főleg gyűjteményekben maradtak fent.

A tárgy legközelebbi párhuzama az ozorai vár feltárásából előkerült, a gyánti példánynál valamivel hosszabb testű – rövidebb tüskéjű, ugyanakkor hosszabb fokkal ellátott – és más formájú, nyolcszögletű talpban végződő csákányfokos. Rétegtani helyzete és párhuzamai alapján a 16. század utolsó harmadára, a 17. század elejére keltezhető.

Mindkét lelet különlegessége a hasonló tárgyakon viszonylag ritkán megtalálható, a nyél mindkét oldalán felfelé és lefelé is kinyúló díszes nyúlvány, amelyek nemcsak díszesebbé tették a fegyvert, de a nyélbe történő rögzítést is erősebbé tették.

Ez megakadályozta azt, hogy egy erőteljesebb ütésnél a köpű leforduljon a nyélről.

Hasonló nyúlványokat találunk a Máday-gyűjtemény 17. századi közepi csákányfokosán, Kemény János erdélyi fejedelem (1661–1662) csákányfokosán, vagy a Nemzeti Múzeum három 17–18. századi, a Balkánról származó hasonló példányán is.

A gyánti darab a párhuzamok alapján a 16. század végén, avagy inkább a 17. században készülhetett.

Mivel hasonló formájú és arányú ozorai és jeni palánki példány foka egyaránt széles talpban végződik, felmerülhet, hogy eredetileg a gyánti fokosé is hasonló lehetett. Ám letörött, és mai, rövid, szögleges talpát utólagosan alakíthatták ki a fok csonkjából.

– Gyántról érdemes tudni, hogy az Árpád-kortól a török kor végéig lakott falu volt – mondta dr. K. Németh András.

– Nevét először 1193-ban említik, amikor III. Béla megerősítette a fehérvári johannita konventnek tett birtokadományait. Amikor 1902-ben Wosinsky Mór régész-plébános itt folytatott ásatást, a korabeli újsághír szerint „egyes kupacokban mindenütt Árpádház-korabeli edénytöredékek kerültek fölszínre. A lelhely közepén állt a templom, melynek alapfalait kitisztítván egészen épen kerültek elő a szintén Árpádház-korból való, a téglákból következtetve körülbelül 13. századbeli templom, melynek szentélyei, szentélypillérei, hajója és a torony alapfalazata is tisztán láthatók.”

Az is bizonyos, hogy a középkorban a környék egyik legjelentősebb településének számított johannita rendháza, gazdag szőlőhegye, malmai és vámszedő helye miatt. 1475-ben mezővárosként is említik. Egy 1542–1543-as adójegyzék szerint a törökök elpusztították. Ez a súlyos csapás bizonyára csak időleges volt, mert 1546 és 1590 között a török összeírásokban újra szerepel a helység neve. Viszont 1622-ben már csupán pusztaként említik. Az is fennmaradt a krónikákban, hogy 1649-ben veszprémi katonák búzát és kölest raboltak a gyánti rácoktól. Még 1679-ben is rácok lakták, de 1688–1689-ben újra elhagyottan állt és többé nem is telepítették újra.

A fenti adatok azt mutatják, hogy a falut biztosan támadás érte a 16. és a 17. század közepén is – előbb a törökök, majd a magyar végváriak részéről –, de bizonyára a tizenötéves háború és az 1686-os visszafoglalás idején is lehettek harcok a környéken. A faluhelyen talált csákányfokos talán valamelyik csatározáskor kerülhetett a földbe. Erre utalhat a felső nyúlványok hiánya és talpának használattól legömbölyített vége is.

Rosszul járt, aki ezzel a tüskével megismerkedett

A vas csákányfokos hosszúsága 19,7, magassága 8,0, szélessége 3,2 centiméter, súlya 270 gramm. Enyhén ívelt, 13,7 centiméter hosszú tüskéje kerek átmetszetű. A fokostest oldalai felfelé és lefelé a testből kinyúló, csepp alakú hegyben végződő, díszes – félkör alakú homorlatokkal és annak két oldalán egy-egy apró bevágással díszített – nyúlványban folytatódnak, amelyek közepén két enyhén, függőlegesen bekarcolt vonal fut végig. Ugyanilyen két-két, csak rövidebb vonal található mindkét oldalon ott, ahol a fokostest a kerek nyéllyukkal találkozik.

A csákány foka megnyúlt, négyzetes átmetszetű, négy élének közepét egy-egy íves, negyedgömb alakú bemélyedés tagolja. A fok vége enyhén kiszélesedik, külső oldalán enyhe peremmel tagolt, talpa fizikai erőhatás következtében legömbölyített, egyik irányban aszimmetrikus, a perem ebben az irányban eltűnt. A leletet Künsztler Tamás Gábor restaurálta.

Borítókép: Dr. K. Németh András a csákányfokossal. Elpusztult településen találták