Kiállítás

2022.04.08. 16:20

Bezártság és szabadság kettőssége

Újabb tárlat nyílt pénteken Szekszárdon, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának Universitas Galériájában.

Szepesi László

A környezetkultúra szakos hallgatók alkotásai az Universitas Galériában láthatók (Fotó: Makovics Kornél)

A falakon látható festmények, rajzok a kar környezetkultúra szakán tanuló négy második évfolyamos hallgatója, Fekete Luca, Kőrösi Zóra Borbála, Officír Regina és Tresch Alexandra alkotásai. Mindannyian egyazon témát dolgozták fel más-más formai világgal. Az alkotások témája a pandémia idején magányossá vált ember, illetve a magány és a kényszerű bezártság utáni feltöltődés kettőssége.

A vírus miatt a hallgatók az okozott magányérzetben önmagukat keresve próbálták megérteni, felismerni a világot, rendeltetésüket, és mindez egyfajta önismereti forrássá is vált. Mikor pedig a járvány végén, vagy sokadik hulláma utáni szünetben visszatértek a valós, társas világba, feltöltődtek élményekkel, s ezt a kettősséget, kétféle állapotot fejezik ki a képek. Elvontabb és figuratív alkotások, portrék tükrözik a bezártságot, majd a szabadságot, a feloldandó, feloldódó lelki korlátokat.

Erről beszélt a tehetségeket bemutató tárlatot köszöntő dr. Szécsi Gábor, az egyetemi kar dékánja. Utalt arra, hogy a képek segítenek másoknak is feldolgozni azokat az élményeket és lelki traumákat, amelyeket a pandémia okozott. Az pedig külön öröm, mondta, hogy ezt a segítséget az új nemzedéktől, a fiataloktól kaphatják a látogatók. A fiatalok számára pedig ez egy kontrol, jelzés, hogy mit kell még tenniük, hogyan fejlődjenek tovább.

A kar környezetkultúra szakos hallgatóinak harmada a művészet valamilyen irányba építi tovább pályáját, s hogy hol tartanak ezen az úton, erről ad ez a megmérettetés pillanatképet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában