A fekete kötény legendája a várkert színpadán

– Ez egy igazi táncszínházi előadás lesz?
– Bízunk benne! S mellette az időjárásban is, hiszen szabadtéren kerül bemutatásra. A próbafolyamat alatt nem kényeztetett el bennünket… Ez egy már tíz éve meglévő darabunk, az eltelt idő alatt mi 
magunk is sokat értünk, és most egy kicsit átdolgoztuk. Az előadás alapja Berze-Nagy Ilona: „Lábuk nyomát elmosta a víz” című ifjúsági regénye. A nagy különbség a korábbi műsorunkhoz képest 
az, hogy a könyvből minél több szöveget szeretnénk bemutatni. Azt gondolom, hogy ezzel teljesebbé tudjuk tenni az előadást. A megvalósításhoz két színésznőt hívtunk. Egyikük, az írónőt alakító 
Baksay Erika a városunk lakója, a másik pedig Bubik Réka, a Színművészeti Egyetem hallgatója.

– Hol van a varázslat?
– Hadd dicsérjem magunkat egy kicsit. Gondolom, most abban van a varázslat, hogy jó döntéseket szoktunk hozni. Ezt most abban látom, hogy egy olyan történetet választottunk, ami nagyon a földváriaké és a miénk. Ez a mi kultúránk története. Amellett, hogy a földváriak között máig élő családnevek jelennek meg benne, olyan viselet, a fekete kötény jelenik meg a darabban, amit napjainkban is megtalálunk az öregasszonyok ruhatárában. Ezeket mi ma is fölvesszük a szüreti fesztiváljainkon. 

– Ez a múltunk egy része, és hiszem, hogy a jövőnké is az lesz...
– Szebb lesz tőle a világunk. Lehetséges, hogy ezek most nagy szavak, de ez az életünket is befolyásolja. Ettől van az például, hogy a kisfiam ma az ebéd előtt és helyett, amikor félrevonultam rendezni a gondolataimat, hozzám bújt, és azt mondta: „úgy szeretnék visszautazni ebbe a korba, mert az olyan szép lehetett”! Ugyanis azt látta, hogy ez a vásár egy vidám dolog, az emberek összegyűlnek, énekelnek és beszélgetnek, de persze, vannak szomorú pillanataik, sőt tragédiák is az életükben.

– Ismét kinyitotta a színpadi világot. A szereplők nemcsak a színpadot, hanem szinte az egész várudvart is bejátsszák.
– Valóban így lesz. Nagyon szeretem, ha a néző nemcsak hátradől a székében, és úgy nézi az előadást, mint a tévét az otthonában, hanem szinte aktív szereplővé válik. Azt szeretnénk, ha nem „csak” egy színházi előadás, hanem egy vásári kép részese legyen a közönség. De ehhez nagyon kell ügyeskednünk, mert „necces” a dolog, nem csináltunk ilyet még, és nem is nagyon láttunk hasonlót. Kétesélyes ez a kísérlet. Lehet, hogy besülünk, és hamar tovább kell ugorjunk a következő jelenetre, de az is lehet, hogy egy hosszabb idő után még mindig nem tudjuk elkezdeni a darabot, hiszen a nyitóképben annyi élmény és néznivaló látható. 

– Szinte extázisban készült a társulat a bemutatóra...
– Azt tudni lehet, hogy a földváriakkal már nagyon régóta dolgozunk együtt. Nekik civil életük és munkájuk is van, ezért sokat foglalkozunk a felkészítésükkel. A Táncművészeti Egyetemről érkező osztályommal nem tudtunk erre a feladatra koncentrálni, hiszen ők egész nap, reggeltől estig táncolnak. Viszont sokkal gyorsabban el tudják sajátítani a rájuk váró dolgokat. Néhány próba alatt fel tudjuk hozni őket a kívánt színvonalra. Vannak nehezebb és könynyebb részei a darabnak. Úgy látom, hogy mindenki akarja a sikert és mindent megtesz érte. Szerintem jó lesz!