DBU

2023.01.20. 14:38

Formabontó darabbal emlékezett a szomorú évfordulóra a Német Színház

Előadással emlékezett egy tragikus évfordulóra a Deutsche Bühne Ungarn. A színház társulata a Schweres Gepäck című darabot mutatta be. A Nehéz csomag itthon és Németországban is nagy sikert aratott.

Szeri Árpád

Hetvenhét évvel ezelőtt indult el Budaörsről az a vonatszerelvény, ami a kollektív büntetéssel sújtott magyarországi németek első csoportját szállította Németországba. A naptár január 19-ét mutatott, s ez a nap – az Országgyűlés 2012-ben hozott határozata értelmében – a magyarországi németek elhurcolásának és elűzésének emléknapja.

 A Schweres Gepäck a színházban kezdődött, utána a megyeszékhely belvárosában, a Béla király téren folytatódott, majd a színházban zárult. Fotó: Makovics Kornél

A tragikus esemény évfordulója alkalmából a Deutsche Bühne Ungarn csütörtökön délután műsorára tűzte a Schweres Gepäck, azaz Nehéz csomag című darabot. Ennek premierje tavaly márciusban volt. Lotz Katalin, a DBU igazgatója elmondta, hogy ezzel az előadással is tisztelegnek mindazon honfitársaink előtt, akiket 1946-tól 1948-ig erőszakkal telepítettek ki otthonaikból. 

A Schweres Gepäck – nyilatkozta az intézmény vezetője egy korábbi időpontban az MTI-nek – történelmi forrásokon, és a Magyarországról kitelepített németekkel és leszármazottaikkal folytatott beszélgetéseken alapul. Az is megjelent, hogy a produkció a bretzfeldi Budaörser Heimatsmuseummal együttműködve jött létre. Nem véletlenül, hiszen az 1946-os, budaörsi kitelepítettek első csoportjait a baden-württembergi Bretzfeldbe szállították.

 Az előadás, mint az a műsorfüzet ajánlójában olvasható, egy úgynevezett audio-séta több szereplőjének történetén keresztül meséli el a magyarországi németek életének döntő pillanatait az 1941-es népszámlálástól az 1946-os kitelepítésig. „Részeseivé válunk egy magyarországi német család életének, átérezhetjük a családtagok közötti ellentéteket, kételyeiket, fájdalmaikat, emlékeiket, és átélhetjük a megérkezést Németországba.”

A darabot joggal illeti meg a formabontó jelző. A Schweres Gepäck a színházban kezdődött, utána a megyeszékhely belvárosában, a Béla király téren folytatódott, majd a színházban zárult. A szabad téri résznél a közönség fülhallgató segítségével követhette a történéseket.

Lotz Katalin azt is hozzátette, hogy a Nehéz csomag eddigi előadásai nagyon jó visszhangot és értékelést kaptak. Szerdán Budapesten, a
Bethlen Téri Színház közönsége fejezte ki elismerését hosszas tapssal. Tavaly szeptember végén ugyanezt tette  bretzfeldi publikum is. A DBU honlapjának hírek rovatában ez a címszavakban megfogalmazott méltatás olvasható az egyébként Szekszárd, a vármegye és az ország jó hírét is öregbítő vendégszereplésről: „5 teltházas előadás, mintegy 300 néző, megható beszélgetések, a meghatottság könnyei, pódiumbeszélgetések, workshopok és sok új kapcsolat.”

Aki pedig szerette volna, de egyéb elfoglaltsága miatt nem tudta megtekinteni a csütörtöki előadást, annak már csak áprilisig kell várnia: ebben a hónapban tűzi a darabot ismét műsorára a Szekszárdi Német Színház.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában