Sióagárdi falutörténet, ahogy négy fenyőfa látta

Szabadi Mihályt, a koreográfust mindenki ismeri ebben a vármegyében, aki egy kicsit is érdeklődik a közéleti események iránt. Fiatalkorában maga is táncolt, később több néptáncegyüttest alapított, vezetett.

Szabadi Mihályról, az íróról is viszonylag sokan tudnak, bár szülőfaluja, Sióagárd krónikásává, a paraszti élet megörökítőjévé csak nyugdíjazása után vált. Azóta azonban szorgalmasan rendezi sajtó alá köteteit a ma 86 éves tollforgató.

Szabadi Mihály, a fafaragó viszont kevéssé ismert. Nem mintha ez egy számára új mesterség lenne, amivel mostanában kezdett barátkozni, csak az egyéb elfoglaltságai mellett háttérbe szorult, kevés publicitást kapott.

– Már a hetvenes években, amikor a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Házban dolgoztam – emlékszik vissza –, fafaragó táborokat vezettem. Játszótéri eszközöket, székelykapukat készítettünk, több településre.

Saját környezetét is szépíti, virágos, szőlőfürtös faragásokkal. A teraszán lévő padok támláján is látható a keze munkája. Díszít kapuoszlopokat és sétabotokat is. Ha az idő nem alkalmas a szabadtéri munkavégzésre, akkor ír. Nyomdakész a 11. kötete.

– Az a négy kicsi fenyőfa; ez lesz a címe – avat be a részletekbe. – Arról szól, hogy a sióagárdi templomnál lévő négy, ma már nem kicsi, nálam pár évvel idősebb fenyő, mi mindenről mesélhetne, ha beszélni tudna. Gyakorlatilag látták, átélték a falu történetét. A könyvbemutató szeptember 7-én lesz a vármegyeszékhelyen, a Művészetek Házában.

És mi van a legkedvesebb időtöltéssel, a tánccal, a táncoktatással? A múlt magáért beszél: saját alapítású együttesek a Sárközben, Sióagárdon, Szekszárdon. Gátat vethet-e a kor az ilyen típusú tevékenységnek? Ha a kor nem is, a kór igen.

– A járvány alatt hagytam abba – mondja –, amikor se próbálni, se előadásokat tartani nem lehetett. Az őcsényi együttes volt az utolsó, amelyikkel dolgoztam. Szép csendben nyugdíjaztam magam. Nem is ártott már ennyi idősen…