Találkozás az alkotóval

2024.04.24. 08:54

Három művész tükröződései a Vármegyeházán

Tárlatvezetésre és baráti beszélgetésre invitálták az érdeklődőket kedden délután a Vármegyeháza kiállítótermében a Tükröződések című tárlat kapcsán. Josef Hasenöhr festőművész német nyelvű vezetését Gombkötőné dr. Kemény Krisztina egyetemi adjunktus tolmácsolta.

Mauthner Ilona

Korábban beszámoltunk róla a tárlat megnyitása után, hogy a kiállításon Balogh István Péter festőművész, Josef Hasenöhr festőművész,  Kemp Zsuzsa keramikus alkotásai láthatóak.

Fotó: Makovics Kornél

A két festőművész is nagyon kötődik Tolnához

Balogh István Péter – néhai Kokas Ignác tanítványa – már 1984-ben, tehát negyven évvel ezelőtt bemutatkozott műveivel szűkebb pátriánkban, jelesül Dombóváron. Később Tengelicen és Tamásiban is találkozhatott alkotásaival a közönség.

Josef Hasenöhrl ugyan az egykori Nyugat-Németországban született, ám Magyarországon is él, jól beszéli nyelvünket. Hat évvel ezelőtt a megyei könyvtárban Faképek/Holzbilder című kiállítását tekinthették meg a látogatók. Pontosan négy éve pedig Adorjáni Endre, Szekszárdon élő szobrászművésszel együtt Divergens egyidejűség címmel páros kiállítás részese volt a szekszárdi Vármegyeházán.

Kemp Zsuzsát szekszárdi művészként könyveltük el

Kemp Zsuzsa olyan hosszú ideig élt Szekszárdon, hogy személyét a helyi köztudat idevalósi művészként könyvelte és könyveli el. Jóllehet Ipolydamásdon született és családi kötelék hozta a hetvenes évek közepén vármegyénk székhelyére. Jelenleg Salgótarjánban él és alkot.

A kiállítás május 5-ig, keddtől vasárnapig 10-17 óra között tekinthető meg. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában