KOSÁRLABDA

2018.02.15. 09:30

Drámai végjátékban közel került az Eb-részvétel

Az utolsó másodpercekben nyerte meg a magyar női kosárválogatott a Litvánia elleni Európa-bajnoki selejtezőt (78–76), amivel nagyon közel került Székely Norbert csapata az Európa-bajnoksághoz.

Berg Sándor

Jósnak is kiválóan teljesített Székely Norbert szövetségi kapitány, aki egy kiélezett, ki-ki meccsre számított a litvánok elleni Európa-bajnoki selejtezőt megelőzően. A miskolci találkozó elején ráijesztett Studer Ágnesékre a balti válogatott, az első negyed még az övék volt, a második tíz percben viszont feljavult a mieink védekezése, akik egy 6–0-val megalapozták a félidei eredményt (45–40).

A második félidő elején egy 13–0-val indított a magyar válogatott, ami akár el is dönthette volna a találkozót, ha a túloldalon nem válaszolnak egy 12–0-s sorozattal. Nemhogy visszajöttek a meccsbe a litvánok, de négy perccel a vége előtt már öt pont volt az előnyük (67–72). A csattanó azonban még csak ez után jött: 76–76-nál, 19 másodperccel a vége előtt Raksányi Krisztina ziccere végleg eldöntötte a sorsdöntő mérkőzést.

Studer Ágnes (labdával) ezúttal is húzóembere volt a válogatottnak Fotó: FIBA

„Büszke vagyok a csapatra, az első félidőben a támadás dominált, a nagyszünet után viszont extrát védekeztünk, harcoltunk és hittünk a sikerben – nyilatkozta a mérkőzést követően Raksányi Krisztina, a magyar válogatott csapatkapitánya. – A harmadik negyedben volt egy hullámvölgyünk, de pont ez az erősségünk, hogy végig hittünk magunkban” – tette hozzá a 18 pontig, 7 labdaszerzésig és 4 gólpasszig jutó miskolci játékos.

Az oroszok elleni mérkőzéshez hasonlóan most is Studer Ágnest, Theodoreán Alexandrát és Mansaré Anna Manty-t nevezte a találkozóra Székely Norbert szövetségi kapitány. Az Atomerőmű KSC Szekszárd 19 éves irányítója 14 ponttal, 4 gólpasszal és 4 lepattanóval, Theodoreán pedig két assziszttal vette ki a részét a válogatott újabb sikeréből (Mansaré ezúttal sem kapott bizonyítási lehetőséget a kapitánytól).

A győzelem azt is jelenti, hogy a magyar válogatott ott lesz a jövő évi kontinenstornán, ha novemberben idegenben legyőzi Albániát.

Európa-bajnoki selejtező, C csoport, 4. forduló

Magyarország–Litvánia 78–76 (24–25, 21–15, 16–19, 17–17). Miskolc, Generali Aréna, 1200 néző. Vezette: Denkovski (macedón), Szmiljanics (szerb), Zenis (szlovák).

Magyarország: Medgyessy, Simon Zs., RAKSÁNYI 18/6, KRIVACSEVICS 10/3, Goree 4. Csere: STUDER Á. 14/3, Theodoreán, HATÁR 20, Varga Zs., DUBEI 11/6, Katona 1. Szövetségi kapitány: Székely Norbert.

Litvánia: Okockyté 7, NACICKIATÉ 20/6, Kvederaviciuté 4, Sulciuté 4, PETRONYTÉ 20. Csere: GRIGALAUSKYTÉ 7/3, Labuckiené 12, Juskaité 2, Knyzaité, Svaryté. Szövetségi kapitány: Mantas ­Sernius.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!