motorsport

2018.07.10. 20:18

Kilencedik hellyel tért vissza Ficza Ferenc

Rónai Gábor

Jobban nem is sikerülhetett volna ifjabb Ficza Ferenc visszatérése a TCR Európa-kupába. A szekszárdi pilóta a Zengő Motorsport Cuprájával állt rajthoz a Hungaroringen megrendezett futamon, s a DGS-váltós Seattal alaposan meglepte a mezőnyt.

Ficza már azzal is a figyelem középpontjába került, hogy az időmérőn a hatodik helyet sikerült megcsípnie úgy, hogy a Q1-ből (az időmérő első szakasza) rajta kívül másik két magyar, Nagy Dániel és Tassi Attila fért be a Top 10-be. Ezt sikerült neki überelni a második etapban (Q2), így kifejezetten jó pozícióban várhatta a szombati, első futamot.

A körülmények nem voltak éppen ideálisak, hiszen szakadt az eső, de ez egyúttal növelte is a vizes pályát kedvelő Ficza esélyeit. A verseny mégsem sikerült, többen is elmentek a Zengő Cuprája mellett, ráadásul később Ficza ütközött és a szalagkorlátnak csapódott. Gyökeres fordulat állt be az időjárásban vasárnapra, hiszen hét ágra sütött a nap, s a száraz pályán remek versenyt láthattak a nézők. Ficzának is sokkal jobban sikerült ez a nap, olyannyira, hogy szinte végig tudta tartani a mezőny tempóját, ami dicséretes egy sokkal gyengébb autóval. A szekszárdi pilóta végül a kilencedik, pontszerző helyen ért be a célba.

„Nagyon hálás vagyok a srácoknak, hogy a szombati ütközés okozta törtést vasárnapra rendbe hozták az autón, amely nagyon jól ment a második futamon – értékelt Ficza Ferenc, a Zengő Motorsport videójában. – Próbáltam kimaradni a rajt utáni csetepatékból, ami sikerült is, és igyekeztem tartani a lépést a mezőnnyel. El sem hiszem, hogy ez sikerült. Nagyon boldog vagyok, hiszen alaposan túlszárnyaltuk a várakozásokat, amiket a verseny előtt támasztottunk magunkkal szemben” – így Ficza.

A magyarok közül az M1RA versenyzője, Nagy Dániel volt a magyar verseny legjobbja: egyszer harmadik, egyszer pedig a második helyen végzett a Hungaroringen.

Ifjabb Ficza tavaly is indult néhány futamon a nemzetközi bajnokságban egy, a Zele Racing által versenyeztetett SEAT Leonnal, illetve a Zengő-csapat KIA-jával. Legjobb eredményét előbbivel érte el, amikor második helyen ért célba a grúziai hétvége első futamán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!