labdarúgás

2020.04.01. 07:00

Papp Kristóf szerint két hét felkészülés kellhet a rajt előtt

Három hónap után térhetett volna vissza a pályára sérüléséből Papp Kristóf, az OTP Bank Liga felfüggesztése viszont keresztülhúzta a Paksi FC középpályásának ezen tervét.

Berg Sándor

Paks 20180915 Labdarúgás 2018 OTP Bank Liga NBI NB1 bajnoki mérkőzés Paks MTK Papp Kristóf Schafer András Fotó: Mártonfai Dénes Nemzeti Sport

Fotó: Mártonfai Dénes

Ebben az évben a gyepre még nem léphetett, a kispadra viszont a Bp. Honvéd elleni Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágóján már leülhetett Papp Kristóf, aki még a téli, törökországi edzőtáborban szenvedett térdsérülést.

„Kijelenthető, hogy ez eddig nem az én tavaszom, de annak mindenképpen örülök, hogy odáig már eljutottam, hogy ismét kerettag lettem. Aztán jött a felfüggesztés, pont, amikor már a csapat segítségére is lehettem volna. Nagyon rossz, ami most a világban történik, de próbálom a jó oldalát nézni, így több idő jut a térdemnek, hogy teljesen rendbe jöjjön. Bár az elmúlt hetekben már semmit sem éreztem, de ezzel a kihagyással még biztonságosabb lehet a visszatérésem, ha majd újraindul a szezon” – mondta a klub honlapjának a 26 éves középpályás.

Ha az edzéseket sem függesztik fel, Papp már a társakkal készült volna a bajnokság esetleges folytatására, így viszont számára is maradt az egyéni tréningezés, amit a klub kéthetes bontásokban küld el a játékosoknak.

Papp Kristóf (középen) már éppen a visszatérésére készült Fotó: Mártonfai Dénes

„Az edzésterv változatos, így az a része annyira nem egysíkú. A megnövekedett szabadidőmet a családommal töltöm, és hál’ Istennek eddig nálunk is minden a legnagyobb rendben. A párom tanár, ráadásul most írja a szakdolgozatát, így nagyon leterhelt. Én is próbálom hasznosan tölteni ezt az időszakot, egyúttal mindenkit erre biztatok. Az edzések után sokat olvasok például, de érdekel a programozás is, ezzel kapcsolatos képzéseket keresek az interneten. Fontos, hogy ne csak a televízió és a játékkonzolok előtt üljünk” – jegyezte meg az idei szezonban tizennégy bajnokin és két kupamérkőzésen szereplő Papp.

Az atomvárosiakat 2015 óta erősítő középpályás legutóbb december 14-én lépett pályára, az optimista forgatókönyv szerint a következőre egy hónapot még mindenképpen várnia kell (a kijárási korlátozás miatt április 10-ig biztosan nem rendeznek mérkőzéseket).

„Mi, játékosok is folyamatosan figyeljük a híreket, mi lenne a legjobb megoldás, azonban az egészség és a biztonság a legfontosabb, de természetesen én is szeretnék játszani. Az lenne a legsportszerűbb, ha valamikor le tudnánk játszani a maradék párosításokat” – tette hozzá.

Amennyiben folytatódnak a bajnokságok, egy rövid felkészülési időszakra is szükségük lesz a csapatoknak, hiszen közös edzésmunkát addig nem tudnak végezni. Papp Kristóf szerint, ha két hónapos leállásról beszélünk (ez május közepén telik le), utána két-háromhetes közös tréningre mindenképpen szükség lenne az első bajnoki előtt, már csak a sérülésveszély miatt is.

Még nyolc meccs, ha lesz folytatás

Az OTP Bank Ligában 25 fordulón van túl a mezőny, a Paksi FC nyolc győzelemmel, négy döntetlennel és tizenhárom vereséggel a tabella tizedik, még nem kieső helyén áll. Amennyiben a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) úgy dönt, hogy befejezik a bajnokságot, sorrendben a Fehérvár (otthon), a Mezőkövesd (idegenben), a Ferencváros (o), a ZTE (i), a Kaposvár (o), a Puskás Akadémia (i), a Diósgyőr (o) és a Debrecen (i) elleni összecsapás vár a zöld-fehérekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!