Ivana Dojkic új családra lelt a KSC Szekszárdnál

– Nehéz a búcsú?

– Természetesen, ahogy a döntést is nehéz volt meghoznom még úgy is, hogy tudom, nagy lehetőség áll előttem az új csapatomnál – kezdte Ivana Dojkic, aki tavaly januárban érkezett Szekszárdra, s rögtön első fél évében bekerült a szezon első számú álomcsapatába. – Öröm volt másfél évig részese lenni ennek a családnak, remek csapattársakkal oszthattam meg az öltözőt, ahogy a szakmai stáb hozzáállása és tudása is elismerésre méltó.

– Több egykori és jelenlegi játékos is azt vallja, a klub olyan, mint a második családja. Hogy lehet ezt érteni?

– Légiósként tulajdonképpen több időt töltesz a csapattal, mint a családoddal. Nehéz időkben csak rájuk tudsz számítani, ők azok, akik a hátad mögött állnak.

– Ön is így látja?

– Az első nap befogadtak, mindenki kedves volt velem az öltözőben, de azon kívül is sok időt töltöttünk együtt. Eljártunk ebédelni, kávézni, úgyhogy ettől valóban családként tekintettünk egymásra.

– A város hogy tetszett?

– A méretét tekintve jobb, mint Moszkva, nem veszik el benne az ember, s ezáltal nem tart sok időbe, míg egyik helyről átérsz a másikba. Nem utolsósorban pedig – és ez is a kisváros előnye – a szurkolók, akik körülveszik a csapatot. Az, amit itt tapasztaltam tőlük, pozitívan tud hatni egy játékosra.

– A „hatodik ember” valóban sokat számít?

– Máig emlékszem az első mérkőzésre, amit hazai pályán játszottunk, hogy mekkora pluszenergiát kaptam attól, hogy megtöltötték a csarnokot a szurkolók. Viszont, amennyire ez itthon jó volt, annyira hiányzott idegenben ez a fajta biztatás, annak ellenére, hogy sokan elkísértek bennünket.

– Ha emlékszik az első mérkőzésére, akkor biztosan volt legemlékezetesebb is?

– Éppen ettől az atmoszférától, ami jellemezte a mérkőzéseinket, nem tudnék kiemelni egyet sem. Úgy érzem, hogy a legjobb meccs, ami a szezonban jöhetett volna, az a koronavírus-járvány miatt elmaradt. Felszálló ágban voltunk, egyre jobb formában játszottunk, amikor a szövetség szüneteltette, majd befejezettnek nyilvánította a bajnokságot. A legemlékezetesebb találkozók a rájátszásban lettek volna, mert nem titkolt célunk volt, hogy bejussunk a döntőbe. Viszont, ha jobban bele­gondolok, talán a Girona elleni hazai Európa Kupa-győzelemre (79–73-ra nyert a KSC a spanyol sztárcsapat ellen – a szerk.) vagy a Sopron elleni januári, szintén itthoni bajnoki meccsre szívesen emlékszem vissza. Igaz, utóbbi vereséggel végződött, de kiváló mérkőzés volt.

– A Szekszárdon eltöltött másfél szezon alatt jobb játékossá vált?

– Amikor tavaly januárban ide kerültem, azt megelőzően fél évig nem játszottam. Szerettem volna meghálálni azt a bizalmat, amit a szerződtetésemmel kaptam. Úgy érzem, egyből bedobtak a mély vízbe, de próbáltam felvenni a ritmust. Szakmailag rengeteget fejlődtem Djokics Zseljko kezei alatt nemcsak azzal, hogy fejlesztettem a gyengébbik kezem vagy többet és jobban dobjak, de többszínűbb lett a játékom és olyan dolgokat is tudok, amit ide érkezve nem.

– Lehet tudni, hol folytatja?

– Ezt még nem árulhatom el, de ahogy említettem, nagy lehetőség áll előttem.

– Nemrég Teja Oblak nyilatkozta, hogy egyszer még szeretne visszatérni Szekszárdra. Ön sem zárkózik el ez elől?

– A szakmai stábnak is említettem, sosem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Jól éreztem magam Szekszárdon, így ez a lehetőség sem zárható ki.

Euroligás csapathoz írt alá Dojkic?

Konkrétumot nem tudni ugyan, de a hírek szerint Euroligában érdekelt klubhoz írt alá Dojkic.

„Az elmúlt években két szlovén légiósunk, Eva Lisec és Teja Oblak is a legrangosabb nemzetközi kupában szereplő együtteshez távozott tőlünk: előbbi az olasz Family Schiót, utóbbi a cseh USK Prahát erősíti már. Azt gondolom, hogy Ivanával kiegészülve ennek a három játékosnak az esete is jól példázza, milyen minőségi szakmai munka folyik a klubnál, ami pozitív jövőképet vázolhat fel a fiatal játékosaink előtt is” – fogalmazott Szabó Noémi, a klub szakmai és sportigazgatója.