Czinkon Szabolcs legszebb álmai váltak valóra

– Sokat csörgött a telefonja?

– Ne is mondja, alig értünk be a pályáról az öltözőbe, több tucatnyi nem fogadott hívásom és üzenetem volt – felelte Czinkon Szabolcs. – Rengetegen írtak, családtagok, barátok, volt kollégák, vagy egykori futballistatársak. Mindenkinek igyekeztem válaszolni, akinek esetleg nem sikerült, annak ezúton köszönöm meg a kedves szavakat, a gratulációt. Nagyon jól esett, hogy ennyien gondoltak rám.

– Jól sejtem, hogy ez edzői pályafutása csúcsa?

– Mindenképpen! Megnyerni a Magyar Kupát bármilyen sportágban nagyon nagy dolog, örülök, hogy én is részese lehettem. Egy ilyen komoly tradíciókkal bíró klubnál, mint amilyen a Budapest Honvéd, ennek kifejezetten nagy értéke van. Tizenegy év után lett kupagyőztes a csapat, ráadásul van olyan játékosunk, aki négy elveszített finálé után ünnepelhetett.

– Gondolta volna márciusban, a Monor elleni NB III-as bajnoki után, hogy rövid idő alatt ekkorát fordul önnel a világ?

– Amikor Pisont Istvánt felkérték az első csapat irányítására, és jelezte, hogy számít ránk, akkor tudván, hogy elődöntőre készülünk a kupában, eljátszottam a gondolattal, hogy milyen jó lenne a magasba emelni a serleget, de ezt, hogy júniusban itt lóg majd a nyakamban egy aranyérem, legszebb álmomban sem reméltem. Jó érzés ránézni, mert mutatja, hogy a sok munka, amit áprilistól idáig elvégeztünk a csapattal, meghozta a gyümölcsét.

– Ne szerénykedjen, megdolgoztak érte a Mezőkövesd elleni döntőben!

– Jómagam is azt gondolom, hogy szervezetten futballoztunk és megérdemelten nyertük meg a kupát. Ilyen csodás stadionban, mint amilyen a Puskás Aréna, és egy ilyen nagyszerű tábor előtt, mint amilyen a miénk, nem is lehetett veszíteni. De, hogy mondjak valamit, igazából az MTK elleni elődöntő első mérkőzése után dőlt el a sorsunk...

– Nocsak, mi történt, elmeséli?

– Sok mindenre ráébresztett bennünket az a találkozó. Felszínre jöttek a hibák, és el kell ismernünk, hogy azon a meccsen nagyon sokat köszönhettünk kapusunknak, Tomás Tujvelnek, aki fantasztikusan védett. Ezeket a hibákat aztán ki tudtuk javítani, és meg tudtuk erősíteni az egységet a klubon, a csapaton, a stábon belül. Hosszú órákat beszélgettünk az odavágó után Urbányi István sportigazgató vezetésével, s ez a beszélgetés kihatott a végjátékra. Neki nagyon sokat köszönhetünk. A visszavágón már sokkal kevesebb teret adtunk az MTK-nak, s bár csak tizenegyesekkel, de megérdemelten vívtuk ki a döntőbe jutást. Igazi csapat lettünk. Már ekkor éreztem, hogy a játékosok bizonyítani fognak és megnyerjük a döntőt.

– A tévében sokszor mutatták önt, ahogy valamit súg Pisont István fülébe. Elárul egy-két kulisszatitkot?

– Semmi különöset nem mondtam. Mindig azt kéri tőlem, hogy figyeljem az ellenfelet, az apró mozzanatokat. Ha valamit látok, akkor azt megosztom vele. Ad a véleményemre, ez nagyon jó érzés. Arra nem emlékszem, hogy a döntőben lett volna valami kirívó, mert úgy éreztem, hogy kézben tartjuk a meccset, inkább az elődöntőben volt. Ott akadt egy időszak, amikor jeleztem neki, hogy fáradtabbnak érzem a csapatot, váltsunk játékrendszert, fektessünk nagyobb hangsúlyt a védekezésre – meghúztuk, s szerencsére bejött.

– A kupagyőzelem megvan, a bajnokságban mi lehet a cél?

– Hat kőkemény mérkőzés vár még ránk a szezon végéig, a lehető legtöbb pontot kell begyűjtenünk, mert nagyon szoros a mezőny, a negyedik és a tizenegyedik helyezett között mindössze kilenc pont a különbség. A hétvégén egy-nullára kikaptunk az Újpesttől, bár a látottak alapján az egy pontra legalább rászolgáltunk volna. Kedden este a fehérváriakat fogadjuk – nincs más választásunk, nyernünk kell!

– Meddig szól a megbízatásuk?

– A szezon végéig.

– Ha felkérik a maradásra...

– Ha ilyen hamar egy ilyen fantasztikus siker részese lehet az ember, akkor nyilván benne akar maradni. Más ez, mint utánpótlásedzőnek lenni, itt rengeteget tanulhatok a kollégáktól, a játékosoktól. Ez a legmagasabb szint, ebben dolgozni óriási büszkeség.