kézilabda

2020.06.11. 06:55

Egyre valószínűbb, hogy osztályt válthat az FGKC

Egyre valószínűbb, hogy osztályt vált a Szekszárdi Fekete Gólyák KC női kézilabdacsapata, s ezzel ősztől ismét a másodosztálynak számító NB I/B-ben gyűjtögetheti pontjait.

Berg Sándor

Edzésbe áll a Szekszárdi Fekete Gólyák KC női kézilabdacsapata, Makovics Kornél, Tolnai Népújság

Fotó: Makovics Kornél

„Ez egyelőre még csak feltételezés, de ha a szövetség betartja az előző szezon előtt hozott döntését, akkor nincsen kizárva, hogy felkérnek minket az NB I/B-ben való szereplésre” – nyilatkozta lapunknak két hete Tabajdi Ferenc, a Szekszárdi Fekete Gólyák KC vezetőedzője.

Mint akkor megírtuk, az osztályváltásra azért adódhat lehetősége az FGKC-nek, mert az élvonalban szereplő Szent István SE egyesült az NB I/B Nyugati csoportjának élén végzett, de a bajnokság törlése miatt bajnoki címet nem szerző Nemzeti Kézilabda Akadémiával (NEKA), a sereghajtó Dorogi ESE pedig bejelentette, nem vállalja a másodosztályt. Azóta egyre tisztábban lehet látni a témával kapcsolatban, s mint azt Bay Attila elmondta, kilencvenkilenc százalék, hogy a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) őket kéri fel a keretfeltöltésre.

„Néhány napja beszéltem a versenyigazgatóval, akitől azt a választ kaptam, hogy harmadik helyen vagyunk a listán. Miután az idei szezont törölték, a 2018/2019-es idényt vették számításba. Egy éve két NB II-es bajnok nem vállalta a magasabb osztályt, a Délkeleti csoportot megnyerő Gyula és az Északkeletiben élen végzett Füzesabony – most őket illeti az elsőbbség. Beszéltem a klubok vezetőivel, mindketten azt mondták, hogy most sem akarnak feljebb lépni. Mi bejelentettük indulási szándékunkat, erről június 22-én születik döntés” – fogalmazott az ügyvezető elnök.

Bay Attila hozzátette, a magasabb osztályhoz a keretet is meg kell erősíteni (távozó oldalon Fehér Tímea és Tóth Barbara neve szerepel, érkezett viszont Csajkó Eliza, Lengyelfalusy Vivien, Nagy Tünde és Tauker Erika).

„Jelenleg három játékossal vagyunk tárgyalásban, a napokban érkeznek próbajátékra. Amennyiben mindkét fél elégedett lesz a másikkal, úgy folytatódhatnak majd a tárgyalások...” – tette hozzá szűkszavúan Bay Attila, aki annyit elárult, hogy az irányító, a lövő és a beálló poszt erősödne az új érkezőkkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!