labdarúgó megyei II. osztály

2021.05.07. 16:00

Sikerével nagyot léphet előre a Mányok

Ha bajnoki címet még nem is ünnepelhet hétvégén a Nagymányok, az eldőlhet, hogy a Bonyhád-Börzsöny nem védheti meg elsőségét a megyei másodosztályban.

B. S.

Fotós: Makovics Kornél

Fotós: Makovics Kornél

A nyitóforduló óta a Nagymányok áll a tabella élén (hol egyedül, hol holtversenyben a Dunakömlőddel vagy a Tolnával), s nagyobb csodára lenne szükség ahhoz, hogy kiénekeljék a sajtot Bodó Józsefék szájából.

A bajnoki cím felé vezető út utolsó előtti állomása a Fadd elleni hazai bajnoki lehet. Az aranyérem megszerzésébe még az egy meccsel kevesebbet játszó Tolna (Frankovszky Dánielék az esélyesek az Őcsény ellen) és a Bonyhád-Börzsöny szólhat bele. Igaz, ha a mányokiak nyernek, a címvédő viszont nem teszi meg ugyanezt Kisdorogon, kiszáll a versenyfutásból.

Az érem ezzel együtt meglehet a völgységieknek még úgy is, hogy a Simontornya nagyon jön fel a nyakukra. Ambrus Lászlóék az utolsó öt meccsünkön tizenhárom pontot gyűjtöttek (26–2-es gólkülönbséggel), de a magára találó Aparhant ellen nem lesz könnyű dolguk. A Szekszárd második csapata és a Mórágy közös múltjában voltak paprikás és nem mindennapi összecsapások (ősszel két tizenegyest és egy piros lapot is kiosztott a játékvezető), jó mérkőzésben ezúttal is bízhatunk.

Szomszédvári rangadóra utazik a Dunakömlőd, a hullámvölgyből kilábalni látszó vendégek az abban a völgyben lévő, meghatározó játékosait az elmúlt mérkőzéseken nélkülöző Madocsához látogat. A hazaiak teljesítményén meg is látszik a majdnem egy kezdőre való hiányzó: tavasszal mind a négy bajnokiját elveszítette a gárda.

Labdarúgó megyei II. osztály, a 20. forduló programja (zárójelben az őszi eredmény).

Május 8., szombat: Nagymányoki SE–Faddi SE (4–1), Szekszárdi UFC II–Mórágyi SE (1–2) 17 óra. Május 9., vasárnap: Őcsény SK–Tolna VFC (0–13), Aparhanti SE–Simontornya TC (1–0), Madocsa SE–Dunakömlődi SE (3–2), Kisdorogi FC–Bonyhád-Börzsöny SE (0–6) 17 óra.

Megyei II. osztály, az állás

1.

Nagymányok

18

15

2

1

92–20

47

2.

Tolna

17

12

2

3

66–19

38

3.

B.-Börzsöny

17

11

4

2

53–24

37

4.

Simontornya

17

9

3

5

59–30

30

5.

Szekszárd II.

16

7

2

7

33–28

23

6.

Aparhant

17

6

2

9

46–50

20

7.

Kisdorog

15

6

2

7

37–57

20

8.

Dunakömlőd

16

6

1

9

46–56

19

9.

Madocsa

15

5

3

7

25–38

18

10.

Mórágy

18

4

1

13

36–68

13

11.

Fadd

15

4

0

11

31–42

12

12.

Őcsény

17

3

0

14

24–116

9

Borítóképünk: Bodó Józsefék (balról) közelítenek az aranyhoz

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában