Labdarúgás

2021.09.22. 12:54

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Paksi FC utánpótlásbázisa

Újabb mérföldkőhöz érkezett el a Paksi FC utánpótlásbázisa, mely az idei évtől a régió tehetségközpontja lett.

Berg Sándor

Fotó: Mártonfai Dénes

A Paksi Deák Ferenc Általános Iskolával, a Balogh Antal Katolikus Iskola és Óvodával, valamint a Paksi Napsugár Óvodával írt alá együttműködési megállapodást szerdán az élvonalban sorozatban tizenhatodik szezonját megkezdő, csak magyar játékosokat foglalkoztató Paksi FC.

„Újabb mérföldkőhöz érkeztünk, hiszen olyan szerződések aláírására került sor, amiket hosszú évek előkészítő munkája előzött meg. Bízunk abban, hogy hosszútávú együttműködések jönnek létre, aminek elsősorban a gyerekek lesznek a nyertesei – nyitotta meg a sajtótájékoztatót Balog Judit. – A klub számára fontos az utánpótlásképzés- és nevelés, nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mi neveljük ki azokat a játékosokat, akik későbbiekben az NB I-es csapatunk magját képezhetik” – fogalmazott a Paksi FC ügyvezetője, kiemelve, hogy a tizenhat élvonalbeli szezon során közel húsz játékosuk mutatkozott be az utánpótlás vagy a felnőtt válogatottban.

Péter Norbert utánpótlás szakágvezető elmondta, a Magyar Labdarúgó-szövetség múlt év őszén mérte fel az ország utánpótlásműhelyeit, a klubnál folyó munka által kapta meg a Paksi FC a tehetségközpont titulust.

„Ez az akadémia utáni szint, melynek egyik feladata, hogy az intézményekkel való kapcsolatot bővítsük. Ezt a lépést már korábban megkezdtük, a kontraktusok aláírásával pedig meg is valósul – fogalmazott Péter Norbert. – Eddig a gyerekek jöttek hozzánk, ez az irány fordul most meg, s mi megyünk az iskolába. Nyolc főállású edzőt foglalkoztatunk, akik központi tematikával dolgoznak heti egy alkalommal. A tanévkezdéssel indult el a közös munka, voltam már lent pár órán, azt vettem eddig észre, hogy fogékonyak rá a gyerekek.”

A programban intézményenként százhúsz (első és második évfolyamban egyaránt 60-60) iskolás vesz részt. A szakágvezető kérdésünkre elmondta, azzal elégedett lenne, ha minden évfolyamból öt-tíz gyerek megragadna a klub kötelékében.

Az intézmények nevében Koósz Roland, a Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium vezetője elmondta, azért fogadták nagy örömmel a megkeresést, mert nemcsak, hogy heti egyszer futballistává válhatnak, de mozgásfejlesztésben és gondolkodásban is fejlődhetnek ezáltal a gyerekek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!