2021.12.11. 13:30
Hétéves sorozatát törné meg Újpesten a Paksi FC
Az Újpest FC személyében az egyik legkellemetlenebb ellenfeléhez látogat vasárnap kora délután a Paksi FC az OTP Bank Liga utolsó előtti őszi fordulójában.
Az eltiltásából visszatérő Kinyik Ákos (2) ismét összecsaphat az újpesti Vianával (Fotó: Makovics K.)
Fotó: Makovics Kornél
Nem a legjobb előjelekkel várják a csapatok a vasárnapi összecsapást. Az atomvárosiak múlt héten hiába vezettek kétszer is a Budapest Honvéd ellen hazai pályán, végül pont nélkül maradtak. Ezzel először fordult elő velük ebben a szezonban, hogy úgy kaptak ki, hogy a találkozó első gólját ők szerezték.
A fővárosi rivális is hasonló cipőben járt, a forduló előtt sereghajtó MTK Budapest vendégeként a 87. percig győzelemre állt, mégis vereséggel távozott az Új Hidegkúti Nándor Stadionból. Az Újpestnek „kettős terhelést” kell elviselnie, hiszen amellett, hogy a kieső helyen állva a bennmaradásért kell küzdenie, a háttérben folynak a klub eladásának munkálatai. A Nemzeti Sport információi szerint magyar befektetői kör veheti meg Roderick Duchatelet-től a futballklubot, a tárgyalófelek a hírek szerint tegnap lapzártánk után ültek újra asztalhoz.
Hogy ez mennyire hat ki a szakmai stábra és a játékosokra, nem tudni, az viszont biztos, hogy Michael Oenning együttese hullámzó teljesítményt nyújt ebben a szezonban. Az MTK elleni vereség előtt a Debrecent (3–1), a Honvédot (2–1) és a Fehévárt is legyőzték (1–0), közte viszont a Mezőkövesddel döntetlent játszottak, a Puskás Akadémiától viszont kikaptak. A Paks két ellentétes „félidőt” produkált ősszel, az első hét fordulóban tizenhárom pontot szerzett, míg a következő nyolcban mindössze ötöt. Habár sokaknak tetszetős támadójátékával a legtöbb gólt szerzi a mezőnyben, a legtöbbet is kapja.
„Az idei első Újpest elleni mérkőzésünk idején is hasonló mederben voltunk. Rosszul kezdtük a bajnokságot, majd zsinórban hármat nyertünk, éppen velük kezdtük a sort. Nekik a nem túl fényes rajt továbbra is fennáll, de ennek ellenére szoros találkozóra számítok, ami a kevesebb hibán múlhat. Gólt valószínűleg szerzünk, így inkább arra kell koncentrálnunk, hogy ne kapjunk. A kommunikáció rettentő fontos lesz” – fogalmazott a klub honlapján Kinyik Ákos, a paksiak védője.
Az augusztusi 2–1-es sikerrel szakadt meg a paksiak tizenhat meccsen át tartó nyeretlenségi szériájuk az Újpest ellen (11 döntetlen, 5 vereség). Azt megelőzően 2015 októberében, szintén hazai pályán sikerült legyőzniük a fővárosiakat, idegenben ez közel hét éve nem sikerült nekik.
OTP Bank Liga, a 16. fordulóban.
Újpest FC–Paksi FC. Szusza Ferenc Stadion, vasárnap, 13.30 óra. Tv: M4 Sport.
Északi rangadó Mezőkövesden
Vasárnap a Ferencváros debreceni vendégjátékával harminckilenc bajnoki cím találkozik a pályán, míg Mezőkövesden északi derbit rendeznek.
OTP Bank Liga, a 16. fordulóban. Szombat: Puskás Akadémia–Gyirmót FC Győr 15.45, Bp. Honvéd–ZTE FC 17.15, MTK Budapest–MOL Fehérvár FC 19.30. Vasárnap: Debreceni VSC–Ferencváros 16.30, Mezőkövesd Zsóry FC–Kisvárda Master Good 18.45. (A Debrecen–Ferencváros második félidejét (M4 Sport+) kivéve valamennyi meccset az M4 Sport tűzi műsorára.)
OTP Bank Liga, az állás
1. | Ferencváros | 14 | 10 | 2 | 2 | 31–10 | 32 | |
2. | Kisvárda | 15 | 9 | 3 | 3 | 28–16 | 30 | |
3. | Puskás | 14 | 8 | 3 | 3 | 21–17 | 27 | |
4. | Fehérvár | 14 | 6 | 5 | 4 | 20–18 | 23 | |
5. | Mezőkövesd | 15 | 6 | 4 | 5 | 19–24 | 22 | |
6. | Bp. Honvéd | 15 | 6 | 1 | 8 | 28–29 | 19 | |
7. | Zalaegerszeg | 15 | 5 | 4 | 6 | 21–31 | 19 | |
8. | Paksi FC | 15 | 5 | 3 | 7 | 35–31 | 18 | |
9. | MTK | 15 | 4 | 3 | 8 | 12–25 | 15 | |
10. | Debrecen | 15 | 3 | 5 | 7 | 28–29 | 14 | |
11. | Újpest | 15 | 3 | 5 | 7 | 20–25 | 14 | |
12. | Gyirmót | 15 | 3 | 4 | 8 | 17–25 | 13 |