Labdarúgás

2022.06.22. 19:20

Lehetetlen küldetést követően az újbóli feljutás a Gerjen célja

Télen tizenkilencre, az edzőcsere után pedig húszra húztak lapot, árulta el dr. Elbert Gábor, az előző szezonban az NB III-ban szereplő Gerjeni SK elnöke. A klubvezető azt mondta, az volt az elsődleges céljuk, hogy egymás szemébe tudjanak nézni.

Rónai Gábor

Dr. Elbert Gábor szerint egy sportember nem a tutit, hanem a kihívást keresi (Fotó: Makovics)

Dr. Elbert Gábor szerint egy sportember nem a tutit, hanem a kihívást keresi (Fotó: Makovics)

– Bele tudtak nézni egymás szemébe a szezon végén? 

– Azt gondolom, hogy igen! – felelte dr. Elbert Gábor, aki tavaly év végén lett a harmadik vonalba huszonnégy év után visszatérő gerjeni futballklub elnöke. – Mindvégig arról beszéltünk a játékosokkal, hogy ha így lesz, rendben leszünk. Ebből a szempontból nincs és nem is lehet hiányérzetem. Minden tiszteletem azoké a futballistáké, akik ezt a szezont végigcsinálták velünk. Az eredmények más lapra tartoznak. Bár a meccsek nagy többségén a játék képe alapján jó esélyeink voltak, a helyezésünk miatt szerénynek kell lennünk. 

– Akkor mégiscsak jobb lett volna valamelyik karibi szigeten kortyolgatni a koktélokat, ahogy mondtam önnek a kinevezésekor? 

– Jól emlékszem, hogy mit mondott, amikor elnöki kinevezésem után felhívott. Nemcsak ön, mások is azt mondták, hogy ezt a feladatot nem szabad elvállalni. Én mégis belevágtam, mert egy sport­ember nem a tutit, hanem a kihívást keresi. Többször is mondtam már önnek, hogy nagyon sokat tettem a múltban a paksi labdarúgásért, de sokat is kaptam itt, Tolnában. Emiatt vannak emberek, akiknek nem mondok nemet. Romhányi Károly polgármester az egyikük, így amikor megkeresett, hogy tegyünk csodát, próbáljuk benntartani a csapatot, jöttem, hogy megpróbáljak segíteni. 

– Csalódott, hogy csak utolsó helyezett lett a Gerjeni SK? 

– Tudni lehetett, hogy ez egy lehetetlen küldetés. Télen tizenkilencre húztunk lapot. Amikor pedig az iváncsai vereségünk után Buzás Attila – tiszteletre méltó és rendkívül nehéz döntést hozva – lemondott, és Bojan Lazics lett a vezetőedző, húszra próbáltunk lapot húzni. Ilyen lap azonban nincs a pakliban. Sok olyan döntést hoztunk, amivel mi magunk sem értettünk egyet, de a szezon felénél nem volt más lehetőségünk. Nyáron ezek többségét nem hoztuk volna meg. 

– Ön szerint mi volt az oka annak, hogy így alakult? 

– Szakmailag nem az én tisztem megítélni a szereplésünket, de azt látni lehetett, hogy akadtak olyan posztjaink, amelyeken nem tudtunk NB III-as szinten teljesíteni. A klub gazdasági háttere is elmaradt a riválisokétól, amit mindenképpen stabilizálnunk kell. És az sem könnyítette meg a dolgunkat, hogy a tavaszi szezonban nem tudtunk saját pályánkon játszani. Bár a felújítás nem valósult meg, nem tettünk le róla, hogy többek között uniós forrásokat is bevonva megújuljon az infrastruktúránk. Nemcsak a gerjeni futballklub, hanem a paksi erőműberuházás kapcsán megjelenő tíz–tizennégyezer ember kulturált szabadidő-eltöltése miatt is. 

– A Gerjeni SK újra megyei első osztályban szerepel majd. Mi lesz a cél az új idényben? 

– Nem is lehet más, mint megnyerni a bajnoki címet! Tudjuk, hogy nem lesz egyszerű, de mindent meg fogunk tenni érte. A korábbi Pécsi MSC-játékos, Takács Lajos lett a vezetőedzőnk. A szakmai múltja garancia rá, hogy Gerjenben is jó munkát fog végezni. Ő juttatta fel az NB III-ba a mohácsi csapatot, és korábban Márton Gábor pályaedzőjeként dolgozott a Pécsi MFC-nél, a Kaposvári Rákóczinál, a Fehérvárnál és az MTK-nál is. Nem titok, amikor jómagam Pécsett dolgoztam, kiválóan tudtunk együttműködni. Azt gondolom, ő képes a fiatalokból futballistát faragni és a rutinos játékosokat is tudja majd segíteni. 

– A játékoskeretet illetően lesznek változások? 

– Már vannak is. Nem lesz a keret tagja az új idényben Kófiás Áron, Maka Alex és Szabó Marcell sem. Királyházi Bence és Lőrinc Dániel NB II-es klubnál kezdi meg a felkészülést, Prantner Zoltánt pedig NB III-as próbajátékhoz segítettük. Nagy Máté Pécsre fog egyetemre járni, így ő várhatóan ott futballozik majd. Héhn Olivért pedig műteni kell. A télen érkezők közül jó eséllyel velünk marad Burzi Alex és Hegedüs Edvin, de lesznek érkezőink is, nagy öröm számunkra, hogy naponta jelentkezik valaki, hogy nálunk akarja folytatni.

Szurkol az elnök

Dr. Elbert Gábor szerint nagyon fontos, hogy a Paksi FC az NB I-ben, a Szekszárdi UFC, a Majosi SE és a paksiak második csapata pedig az NB III-ban tudjon eredményesen szerepelni. Mint mondta, büszkének kell lenni erre, és mindegyik klubot segíteni kell ebben. Az NB III-as kalandra visszatekintve úgy fogalmazott: minden gerjeni büszke lehet arra, hogy egy alig több mint ezer fős település csapata a Ferencváros, a Honvéd és az MTK második csapatával játszhatott, és olyan korábbi NB I-es bajnokcsapatokkal mérhette össze erejét, mint a Vác vagy a Dunaújváros. 

Mesterlövészek

A gerjeniek 25 gólt szereztek a 2021/2022-es NB III-as bajnoki szezonban, a találatokon összesen tizennégy játékos osztozott. 
A góllövők, 5 gólos: Maka Alex, 4 gólos: Harnos Zoltán, 3 gólos: Cseh Tibor, 2 gólos: Kófiás Áron, Lőrinc Dániel, 1 gólos: Blatt Pál, Buzás Attila, Dombi Gergő, Erdélyi Zsolt, Héhn Olivér, Királyházi Bence, Laták Bertold, Paget Olivér, Steinbach Máté. 

NB III., Középcsoport, végeredmény

 1.Kozármisleny382711080–2392
 2.B.gyarmat38256769–3581
 3.Dunaújváros38239676–3778
 4.Bp. Honvéd II382241268–5370
 5.Makó382161160–3369
 6.Paksi FC II381941466–4664
 7.Iváncsa381881174–4562
 8.Monor381871359–4361
 9.Ferencváros II381781358–5059
 10.Hm.vásárhely381571655–6252
 11.MTK Bp. iI3814101449–5252
 12.Dabas3813111463–5650
 13.ESMTK381381752–4747
 14.Szekszárd3812101648–5046
 15.Cegléd381181941–6841
 16.Vác381091944–6839
 17.Mohács38862437–7630
 18.Dabas-Gyón38792230–7230
 19.Rákosmente38652740–8723
 20.Gerjen38542925–9119
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában