2022.10.24. 14:30
Két szekszárdival a kezdőben játszott döntetlent a válogatott
Gól nélküli döntetlent játszott a magyar U17-es leány labdarúgóválogatott Bosznia-Hercegovinával Európa-bajnoki selejtezőtornán.
Kágyi Kíra (11) kezdőként szerepelt a bosnyákok ellen
Forrás: MLSZ
Fotó: Barbara Gabriella
A Csehország elleni 1–0-s győzelem után úgy lépett pályára a két szekszárdival, Acsádi Petrával és Kágyi Kírával a kezdőjében a magyar válogatott, hogy ha pontot szerez, a harmadiknál rosszabb helyen nem végez csoportjában. Az egyben az alapvető célt, vagyis az A-csoportos tagság megőrzését is jelentené.
Az MLSZ beszámolója szerint mindkét fél óvatos játékkal kezdte a találkozót. Schumi Dorottya szövetségi edző csapata igyekezett magához ragadni a kezdeményezést és támadásokat vezetni, de a nehéz ellenfélnek bizonyuló bosnyák válogatott ellen nem tudott igazán veszélyes lenni. A szünetig, bár a magyar csapat dominált, veszélyes akciót egyik kapu előtt sem láthattunk. A játék képe fordulás után sem változott, mezőnyben ment a harc, mindkét fél próbált támadni, helyzeteket kialakítani, de nem bírtak egymással a csapatok. A hajrára cserékkel próbált frissíteni a magyar edző, Kágyit a dombóvári születésű Gyánó Lili váltotta, de gólt a lefújásig nem sikerült szerezni.
A magyar válogatott ezzel a döntetlennel ott lesz az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében. A telki torna zárófordulójában, kedden Norvégiával találkozik.
Az állás: 1. Magyarország 4, 2. Norvégia (4–2) 3, 3. Csehország (2–2) 3, 4. Bosznia-Hercegovina 0 ponttal.