Felkészülési mérkőzés

2023.01.30. 14:47

Kindl István: továbbra is gond van a helyzetkihasználásunkkal

Negyedik edzőmeccsén is nyeretlen maradt a Paksi FC második csapata, miután Felcsúton 2–1-re alulmaradt a Puskás Akadémia tartalékcsapata ellen.

B. S.

Kindl István a második félidei játékukkal elégedett volt

Fotó: Molnár Gyula

„Az első félidei játékunkkal nem voltam elégedett. Pontatlanok voltunk, főleg a két szélén játszottunk a vártnál gyengébben mind támadásban, mind védekezésben. Az első kapott gólunkat egy rossz váltásnak köszönhettük, melyből lendületesen jöhetett a hazai csapat. Nem sokkal ezt követően egy ajándéknak tűnő büntetővel tovább növelte előnyét. A második játékrészben a cserékkel apróbb módosításokat hajtottunk végre taktikailag. Ennek eredményeként szinte végig a felcsútiak térfelén tudtuk tartani a labdát, nyomás alá helyeztük őket. Négy-öt nagy lehetőséget alakítottunk ki, végül büntetőből tudtunk csak szépíteni. A második negyvenöt perccel elégedett voltam, sok ziccert alakítottunk ki, de továbbra is gond van a helyzetkihasználásunkkal” – értékelte a látottakat Kindl István, az atomvárosiak edzője.

Felkészülési mérkőzés
Puskás Akadémia II–Paksi FC II 2–1 (2–0)
Felcsút, Pancho Aréna.
Paks II: Balázs J. (Kovács F., 70.) – Ádám D. (Osztermájer, a szünetben), Pupp Z., Gregor – Görög (Keringer, a szünetben), Nyári P., Ignácz B. (Váncsa, a szünetben), Nagy B., Ribár (Rafael, a szünetben) – Böde (Palóka, 60.), Ulbert (Szabó A., 60.). 
Gólszerzők: Vizler, Magasföldi, illetve Nyári P.

Az atomvárosiak NB III-as együttese korábban a Kaposvár (0–3), a Mohács (1–2) és a Szekszárdi UFC (1–1) ellen lépett pályára felkészülési mérkőzésen. A jövő héten folytatódó bajnokság előtt még két edzőmeccset játszik Kindl István gárdája: szerdán Bonyhádon, szombaton Kaposváron lép pályára.

Ezt olvasta már?

Tavasszal is új csapatot kell építeni Pakson
Vereséggel kezdte edzőmeccseinek sorát a PFC második csapata
Második téli felkészülési mérkőzését is elveszítette az NB III-as Paksi FC
Volt fradisták gólváltása után döntetlent játszott a két szomszédvár

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!