Női kosárlabda

2023.05.22. 17:44

Magabiztosan verte a portugálokat az Eb-re készülő magyar női válogatott

A júniusi Európa-bajnokságra készülő magyar női kosárlabda-válogatott 14 ponttal legyőzte Portugália csapatát hétfőn Székesfehérváron.

TEOL

Studer Ágnes (9) a magyar csapat egyik legjobbja volt az edzőmeccsen

Fotó: Dömötör Csaba

Székely Norbert szövetségi kapitány együttese a múlt héten két győzelemmel kezdte meg a felkészülést, előbb 87–64-re, majd 94–62-re verte az Eb-házigazda szlovénokat Celjében és Slovenske Konjicében.

A válogatott ezután ismét elfoglalta a magyar szövetség székesfehérvári edzőközpontját, ahol a portugálokkal csapott össze. A hétfői meccsen – a hazai szövetség honlapjának tudósítása szerint – sok eladott labdával kezdett a magyar csapat, de ezt nem nagyon büntette az ellenfél. A Pécsről külföldre igazoló Kiss Virágot nem tudták szabályosan tartani a portugálok, sokat szabálytalankodtak vele szemben, ami magyar büntetőket eredményezett. A támadójátékkal mindkét együttesnek komoly gondjai akadtak ebben a periódusban. A vezetés először a nyolcadik percben volt a magyaroknál, majd az első negyedet kétpontos előnnyel zárták.

A második szakasz bizonyult döntőnek, ennek a közepén az Atomerőmű KSC Szekszárdtól szintén külföldre igazoló Studer Ágnes kosarával nőtt először tíz pont fölé a különbség (28–17). A nagyszünet előtt nem sokkal már 38–18 volt az állás, majd a második szakasz végén is maradt a húsz pontos különbség (42–22). A harmadik és negyedik negyed szorosan alakult, ezeket szűken a portugálok nyerték, de az előnyből 14 pont így is megmaradt.

Eredmény: Magyarország–Portugália 79–65 (16–14, 26–8, 22–24, 15–19)
A legjobb magyar dobók: Török Á. 16, Kiss V. 12, Studer Á. 11.

A válogatott kedden 12.15-től ismét összecsap a portugálokkal a székesfehérvári MKOSZ-edzőközpontban.
    
A válogatott további felkészülési mérkőzései:
Május 23.: Magyarország-Portugália (Székesfehérvár, 12.15)
Június 9.: Magyarország-Spanyolország (Sopron, 18.00)
Június 10.: Magyarország-Spanyolország (Sopron, 17.00)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!