Röplabda

2023.07.20. 09:55

Baróti Árpádék kedvező csoportba kerültek a Bajnokok Ligájában

A Fino Kaposvár bolgár, montenegrói és északmacedón csapattal találkozik a férfi röplabda Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában.

Teol.hu

Baróti Árpád alapembere a kaposvári bajnokcsapatnak

Fotó: Katona Tibor

Az európai szövetség (CEV) luxembourgi központjában tartott szerdai sorsolást a magyar bajnok a harmadik kalapból várta, és nem panaszkodhat a szerencsére, ugyanis az igazán erős ellenfeleket elkerülte. A bonyhádi Baróti Árpádot is foglalkoztató kaposváriak csoportjába a bolgár bajnok Neftohimik Burgas, a montenegrói aranyérmes Budva, valamint az északmacedón Strumica került. A csoportkör rendezésére augusztus 4-ig lehet pályázni, a mérkőzéseket október közepén rendezik. A két-két három- és négycsapatos csoportból az első kettő jut a következő körbe, ahol újabb csoportkört rendeznek a húszcsapatos főtáblára jutásért.

Baróti Árpád korábban Podcast-adásunk vendége volt – a beszélgetést itt hallgathatja meg!

A férfi Bajnokok Ligája selejtezőjének csoportbeosztása:
I. csoport: Neftohimik Burgas (bolgár), Budva (montenegrói), Fino Kaposvár, Strumica (északmacedón).
II. csoport: Partizan Beograd (szerb), Olimpiakosz Pireusz (görög), OK Radnik Bijeljina (bosnyák).
III. csoport: Ford Levoranta Sastamala (finn), Hypo Tirol Innsbruck (osztrák), Dynamo Apeldoorn (holland), SC Prometej Dnyipro (ukrán).
IV. csoport: Mladost Zagreb (horvát), CS Arcada Galati (román), Guaguas Las Palmas (spanyol).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!