Interjú

2023.08.31. 16:30

Kisgyerekként labdát szedett a Fradi meccsein, most a Groupama Arénában debütált

Gyerekként labdaszedő volt a Fradi meccsein, most neki adták oda a labdát a gyerekek. Földi Dominik vasárnap a Paksi FC mezében élete első felnőtt NB I-es bajnoki mérkőzésén léphetett pályára a rekordbajnok otthonában. A lapunknak adott interjúban azt mondta, az első labdaérintés után a megilletődöttsége is tovaszállt.

Berg Sándor

Földi Dominik (zöldben) sokat tanult kétéves spanyolországi légióskodása alatt

Fotó: Molnár Gyula

– Ferencváros-nevelésként a Groupama Arénában ellenfélként debütálni az NB I-ben, nem mindennapi!
– Felemelő érzés volt, a szó jó értelmében kirázott a hideg tőle. Erre rátett még egy lapáttal, hogy a B-közép előtt támadhattam a kaput. Gyerekként labdaszedő voltam a Fradi meccsein, most nekem adták oda bedobásoknál a labdát a kicsik, ez különleges érzés volt – válaszolta lapunknak Földi Dominik, a Paksi FC tizenkilenc esztendős szélsője, aki a címvédő elleni 6–1-es vereséggel végződő bajnoki 74. percében váltotta Haraszti Zsoltot a pályán. – Az első labdaérintésig voltam megilletődött, ez nagyjából tíz másodpercig tartott, aztán az első csel után megnyugodtam. Egyébként sem szoktam izgulni, a mérkőzésre koncentráltam, és élvezni akartam a játékot.

– Még mielőtt pályára küldte volna, milyen tanácsokkal látta el a kispadon Bognár György vezetőedző?
– Csak annyit mondott, csináljam azt, amire képes vagyok, bátran próbálkozzak és vállaljam fel az egy az egy elleni szituációkat. Két helyzetem volt az alatt a rövid idő alatt, amit a pályán töltöttem, de bízom benne, hogy nem kell sokat várni az első felnőtt gólomra.

– A vasárnapi vereséget követően milyen a hangulat most az öltözőben?
– A vezetőedzőnk kiértékelte a mérkőzést, levontuk belőle a következtetéseket, de megyünk tovább. A Ferencváros ellen az első fél­idő nem úgy jött össze, ahogy szerettük volna, a második negyvenöt percben viszont nem játszottunk rosszul, azt kell továbbvinnünk. A keddi edzésen nyoma sem volt a letargiának, azt gondolom, hogy szombaton a Fehérvár ellen nem lesz probléma, és itthon tartjuk a három pontot.

A 19 éves szélső öt meccsen három gólt szerzett az NB III-ban
Fotó: Molnár Gyula

– Fiatalként megízlelhette már a légióséletet, hiszen a Ferencváros és a Vasas Kubala Akadémia után 2021 nyarán Spanyolországba igazolt, ahol előbb az Alavés, majd az UD La Cruz korosztályos csapatában játszott.
– Egy belgák elleni U16-os válogatottmérkőzésre érkeztek megfigyelők, azon a találkozón gólt is sikerült szereznem. Elégedettek voltak a teljesítményemmel, próbajátékra hívtak, ahol sikerült meggyőznöm őket. Szerencsére tétmérkőzéseken is jól szerepeltem, így került képbe a madridi régióban szereplő klub. Imponáló volt, hogy a Real ellen bizonyíthatok, így oda szerződtem.

– A spanyol labdarúgás utánpótlásszinten is kiemelkedő. Miben hasonlít és miben tér el a magyartól?
– Mindkét országban kiváló körülmények között nevelkedhetnek a fiatalok, ebben a tekintetben tehát nem tapasztalok különbséget. Amiben viszont eltér, az a filozófia: Spanyolországban minden a labdán alapszik, mindent azzal csinálnak a bemelegítéstől kezdve az edzés utáni munkát is beleértve. „Beleverik” a fiatalokba, hogy ne ijedjenek meg tőle, próbáljanak meg minél többször labdába érni. Ha el is veszítik azt, a következő lehetőségnél újra és újra próbálkozzanak, legyenek bátrak és magabiztosak, amikor a labda náluk van. Ez az, amiben sokat fejlődtem kint.

– Két év után mégis hazaigazolt. Miért?
– Jó ajánlatot kaptam a Paks­tól, úgy éreztem, hogy meg kell ragadnom ezt a lehetőséget és megmutatnom magam a magyar mezőnyben. Haraszti Zsolt ügyvezető sokat segített és támogatott, a játékosok pedig az első perctől kezdve befogadók voltak. Bőle Lukács rengeteget segít nekem, ő visz edzésre, sokat beszélgetünk, és amikor kihirdették a Ferencváros elleni meccskeretet, ő volt az első, aki gratulált nekem. Eddig azt gondolom, jól sikerültek az első hetek, az NB III-ban jól megy a szekér, öt bajnokin a három találatom mellett három gólpasszom is van. Szeretnék húzóembere lenni a csapatnak, ahogy az is fontos eleme a pályafutásomnak, hogy a Fradi ellen bemutatkozhattam az élvonalban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!