NB III-as foci

2023.08.19. 20:19

Nem tudta legyőzni otthon a kaposváriakat az FC Dunaföldvár

Az FC Dunaföldvár 1–1-es döntetlenre végzett a Kaposvári Rákóczival az NB III-as bajnokság Dél-Nyugati csoportjában.

Teol.hu

Bartha László (fehérben) első földvári gólja egy pontot ért a Duna-partiaknak

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Varga Balázs együttese – amely NB III-as visszatérő meccsén 3–2-re legyőzte a Dunaújvárost – most is korán vezetéshez jutott. Bartha László hatodik percben szerzett találatát azonban nem követte újabb, pedig bőven volt rá esély, a félidő hajrájában pedig Hampuk Ádám tizenegyesből kiegyenlített. A fordulás után sok lehetősége volt a földvári csapatnak, de újabb gól már nem esett, így egy ponttal a tarsolyában távozhatott a somogyi egylet. A somogyiak még nyeretlenek a szezonban: a Szentlőrinctől elszenvedett 4–0-s verségük után ez volt sorozatban a harmadik döntetlenjük. A földváriak már hét pontnál járnak, de ezután a meccs után bánhatják, hogy nem kilenc van nekik. 

NB III, Dél-Nyugati csoport, a 4. fordulóban
FC Dunaföldvár–Kaposvári Rákóczi FC 1–1 (1–1)
Dunaföldvár, v.: Németh G. (Aczél P., Burján I.)
Dunaföldvár: Vukman – Görög, Gál Sz., Horváth A., Kun (Molnár S., 74.) – Bartha L., Dorogi, Keringer Á. (Urbán P., a szüneten) – Fröhlich Roland (Rabi, 87.), Tóth Á. (Pleszkán, 61.), Tóth M. (Károly B., 61.). Vezetőedző: Varga Balázs. Kaposvár: Horváth F. – A. Mazzonetto (Pintér M., 63.), Heil, Babinszky (Ötvös, 90.), Hampuk (Kis-Fónai, 90.), Bíró D. (N. Mazzonetto, 80.), Szederkényi, Ekker, Horváth B., Pusztai D., Gál M. Vezetőedző: Horváth Rudolf. Gólszerző: Bartha (6.), illetve Hampuk (42., 11-esből). 

Azt már olvasta, hogy a paksi fiatalok 7–0-ra „lemészárolták” a Dunaújvárost? 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!