Sakk

2023.08.08. 10:30

Újabb bravúrt könyvelt el a bakui világkupán Berkes Ferenc

A világranglistán 25. helyen álló orosz Nyikita Vityugov kiejtésével már a legjobb 32 között van a bakui világkupán Berkes Ferenc, az Atomerőmű SE sakknagymestere.

Teol.hu

Berkes Ferenc ismét esélyesebb ellenfélt búcsúztatott

Fotó: Molnár Gyula

A Bakuban az öt magyar induló közül egyedüliként állva maradó Berkes Ferenc azt követően, hogy – az első körös „túlóra” után – a második fordulóban legyőzte a nála esélyesebb izraeli Borisz Gelfand, a hatvannégyes táblán újabb nagy nevet búcsúztatott az orosz, de most a Nemzetközi Sakkszövetség zászlaja alatt versenyző Nyikita Vityugov személyében.

A két klasszikus időbeosztású játszma nem hozott döntést a két fél között, így jöhetett a rövidített gondolkodási idejű játék, mely során az Atomerőmű SE nyolcszoros magyar bajnoka előbb sötéttel győzött, majd a második mérkőzésen világossal döntetlent ért el, így 1,5:0.5-tel bekerült a legjobb 32 közé.

Hogy mekkora tett volt ez Berkes Ferenctől, jól mutatja, hogy míg Vityugov a 25. helyen áll a világranglistán, a magyar nagymester a 156. pozíciót birtokolja. A 10. egyéni világkupa nyolcaddöntőjébe jutásért a korábbi világbajnok Ruszlan Ponomarjovval is találkozhat a paksi. 

A kétévente zajló, kieséses rendszerű viadal első három helyezettje indulhat majd a világbajnokjelöltek tornáján. A női bronzmeccset és döntőt augusztus 22-én és 23-án rendezik, az augusztus 26-án a férfi fináléval záruló bakui világkupa nyereményalapja minden korábbinál magasabb, 2,5 millió dollár.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!