2023.10.08. 10:18
Osváth Attila az öltözői légkört, Bognár György a hátvéd gólját dicséri (videó)
Nem játszott jól, de a csapategység működött a Paksi FC-nél, ami ezúttal egy pontot ért a Kecskemét vendégeként, véli Bognár György, az atomvárosiak edzője.
Bognár György szerint igazságos eredmény született
Fotó: Török Attila
Ahogy arról beszámoltunk, nem túl látványos, annál inkább küzdelmes mérkőzésen szereztek egy pontot a paksiak Kecskeméten. Osváth Attila, a vendégek gólszerzője szerint játékban közelebb álltak a győzelemhez.
„Szétnyílt előttem a védelem, tizenhat-tizenhét méterre voltam, gondoltam, megpróbálom, hála Istennek beakadt – emlékezett vissza góljára Osváth Attila, aki előtt a hajrában is adódott egy ilyen lehetőség, akkor nem találta el kellően a labdát. – A találkozó összképe és az utolsó szakaszában mutatott játék alapján, talán egy kicsit mi álltunk közelebb a sikerhez. Sajnos nem sikerült kétszer betalálnunk, noha megvoltak a helyzeteink. Kecskeméten nem rossz az iksz, persze nyerni szerettünk volna. Jó passzban vagyunk, egységesek vagyunk, jó az öltözői légkör, ami visz minket előre. Felépítettünk egy kiváló sorozatot, és a válogatott szünet után Zalaegerszegen folytatnánk tovább a veretlenségi szériát.”
Bognár György úgy véli, ha a végén Böde Dániel, Papp Kristóf vagy Osváth Attila győztes gólt szerez, akkor is a pontosztozkodás lett volna reális eredmény.
„A játék képe alapján igazságos döntetlen született, bár a mérkőzés végén volt még két lehetőségünk – így a paksiak vezetőedzője. – Brusztos találkozót játszottunk, futball nem nagyon alakult ki, inkább csak időszakosan. Küzdelmes meccs volt, nem vagyok elégedetlen, ilyen is van, nem lehet mindig jól játszani. Ha a végén úgy alakult volna, hogy mi nyerünk, akkor is azt mondtam volna, a döntetlen lett volna a realitás. Osváth szép gólt lőtt, jól eltalálta, szitált egy picit, ezért nem tudta védeni a kapus. Nem játszottunk jól, de a csapategység működött, védekezésben szereztünk sok labdát, azokkal nem tudtunk mit kezdeni. Főleg az első félidőben volt passzív a játékunk, ami a másodikra feljavult.”
A válogatott szünet után, október 21-én Zalaegerszegre utazik a tabella második helyén álló Paks az OTP Bank Liga első körének zárómérkőzésére.
A mérkőzés összefoglalója (Forrás: M4 Sport)
Kecskeméti TE–Paksi FC
Fotók: Török Attila