Tarr János: „Most jött el az ideje, hogy komolyabban is odaálljunk a KSC Szekszárd mögé”

– Megdobogtatta a szívét ez a három győzelem?
– Az első dobogtatta meg igazán, hiszen az volt a közös utunk első lépése – felelte lapunknak Tarr János, a szekszárdi kosárklub névadója, a Tarr Kft. ügyvezető igazgatója. – Kicsit kellett izgulni a sikerért a szigetszentmiklósiak ellen, de talán így még jobban esett. A pécsiek elleni meccset sajnos nem tudtam élőben követni a helyszínen, de szombaton a ceglédiek elleni találkozón ismét ott voltam, s a három közül ez volt a legsimább.

– Szokta ízlelgetni, hogy Tarr KSC Szekszárd?
– Rendkívül boldog és büszke vagyok rá, hogy megtettük ezt a nagy lépést. Mindig szerettem adni, egy jó ügy mellé örömmel álltam oda, s a szekszárdi kosárlabda jó ügy, egy olyan ügy, amelyet érdemes támogatni. Tiszteletre méltó az a munka, ami a klubnál folyik, mind az utánpótlás vonalon, mind pedig felnőtt szinten. Ha a támogatásunknak köszönhetően jönnek az újabb és újabb sikerek, akkor boldog leszek, hogy valamit mi is bele tudtunk tenni ebbe. Persze jó látni azt is, hogy tele van a sportcsarnok a cégünk molinóival, a mezen központi helyen van a Tarr, az eredményjelzőn is ott vagyunk, egyszóval mi is profitálunk ebből az együttműködésből. 

– Régóta ott van a csapat mellett, de most, az idei szezontól egy kicsit másabb minőségben van ott. Eddig a háttérből segítettek, most viszont talán mondhatom azt, hogy kiléptek a fénybe.
– Pedig nem szeretek reflektorfényben lenni, aki ismer engem, az tudja. Elárulom önnek, hogy már egy évvel korábban is felmerült, hogy névadók leszünk, de akkor ez még nem jött össze. Talán a Jóisten akarta így... Kell nekünk, kell a cégnek egy ekkora lépés? Ezt a kérdést szinte minden nap feltettem magamban. Aztán jött a megújulás, az arculatváltás a Tarr Kft-nél, jött egy új marketinges csapat, a cégen belül folyamatosan téma volt mindez, s most eljött a legjobb pillanat arra, hogy megtegyük ezt a lépést. 

– Ennyire szereti a kosárlabdát?
– Nem a szekszárdi kosárklub az egyetlen, amelyiket támogatjuk. Szolgáltatási területünkön igyekszünk segíteni, például Zalában az NB III-as labdarúgó-bajnokságban is megfordult Andráshida SC régóta viseli a nevünket. De több sportklub van Tolnában is, akiket a társasági adónkkal segítünk. Igyekszünk mindenkinek adni. Akinek nem jut az egyik évben, az kap a másikban. A kérdésére visszatérve: mint mondtam fentebb, tisztelem azt a munkát, amit Gergőék végeznek a klubért, a szekszárdi kosárlabdáért. Igazából már akkor elhatároztam magamban, hogy többet szeretnék adni, amikor láttam, hogy átalános iskolai osztálytársam, Némedi Péter mennyit dolgozik ezért az egyesületért, hogy kis túlzással szinte egyedül tartja életben a klubot. Bántotta a lelkiismeretemet, hogy nem segítek neki komolyabban. Noémiékkel családilag is jó barátságban vagyunk, sokszor felmerült a közös beszélgetések során, hogy jelentősebb összeggel támogassam a klubot. Nem minden vezető kollégám lelkesedett az ötletért, nem mindenkitől kaptam meg a háttértámogatást, de akadtak olyanok is, akik azt mondták, hogy a mi arculatváltásunkhoz is jól jöhet egy ilyen megállapodás. Szóval megléptük, s nagyon bízom benne, hogy ez egy hosszú és sikeres együttműködés lesz. 

– A Bodri Birtokon tartott sajtótájékoztatón nem árulta el, hogy mekkora támogatásról van szó. Most sem mondja meg?
– Azt tudom mondani, amit akkor is, mind a klub, mind pedig a Tarr Kft. üzleti titokként kezeli mindezt. De annyit elárulhatok, hogy jóval több, mint amit eddig adtunk.

– Mit remél ettől a megállapodástól? Ön szerint meglesz végre a hőn áhított magyar bajnoki cím? 
– A szakmai dolgokhoz nem értek, jómagam egy egyszerű szurkoló vagyok, aki szereti a jó kosárlabdát, örül a sikereknek, s aki megteheti, hogy ily módon is segítsen. Djokics Zseljkónál remek kezekben van a szakmai munka irányítása, tetszik, ahogyan összetartja a felnőttcsapatot, tetszik az a csapatszellem, ami a KSC-t jellemzi, már a szekszárdi szerepvállalása első időszakában megfogott az a miliő, amit ő teremt, s az, hogy még mindig ugyanaz a tűz lángol benne, ami az első években. Szóval, csak reménykedem, hogy egyszer megadatik ennek az összetartó közösségnek, hogy aranyérmet ünnepelhessen. Az csak hab lenne a tortán, ha ez a mostani időszakban történne meg.

– Hogy áll más sportokkal?
– Nem vagyok kimondott rajongó. A kollégáimtól, a barátaimtól hallom, hogy az olasz, az angol, a spanyol, vagy a német fociligában, netán a Bajnokok Ligájában éppen milyen rangadó következik. Vannak olyanok, amiket én is megnézek. A magyar válogatott meccseit például rendszeresen figyelemmel kísérem, örülök neki, hogy mostanában jó eredményekkel kényeztetnek el bennünket, szurkolókat. 

– Ön sportolt?
– Iskolás koromban három évig úsztam, egy évig vízilabdáztam. Pár éve kezdtem komolyabban futni. Bár a térdem nem az igazi, jól esik a mozgás, sokkal jobb tőle a közérzetem.

– Ha nem sport, akkor mi köti le?
– Egy jó koncert, egy művészeti program, egy óvodai, iskolai ünnepség – sok meghívásom van, amelyeknek igyekszem eleget tenni. Kedvelem a Scorpions zenéjét, nagy rajongójuk vagyok, és imádok búvárkodni is. Hortai Tamással többször jártam Egyiptomban, a párommal, Mónikával és a fiúkkal, Jánossal és Mátéval pedig sokszor vesszük a nyakunkba a világot. Persze csak képletesen értve, egy szekszárdi séta, egy közös biciklizés mindig kikapcsol. Szinte minden hétvégére jut valami. És amit nagyon szeretek: adni és szervezni! Akik értéket képviselnek, azoknak igyekszünk segíteni, mert azt vallom, hogy amit mi kapunk az emberektől, az előfizetőinktől, abból vissza is kell adni. Egy jó ügy mellé mindig örömmel odaállunk, naponta legalább három támogatásról biztosan döntünk a kollégáimmal. No és a szervezés. Mindent szeretek kézben tartani, legyen szó egy céges rendezvényről, egy családi összejövetelről, vagy egy céges utazásról. 

– Jól tudom, hogy hívő ember?
– Olyannyira, hogy presbiter vagyok az evangélikus gyülekezetben, tagja vagyok a gyülekezet gazdasági bizottságának. Így neveltek a szüleim, gyermekorom óta elkísér a vallás. A sógorom evangélikus lelkész, a Luther téri templom felújítását is támogattuk. A vallás a mindennapjaim része, fontos, hogy az ember ily módon is tartozzon valahová, mert jó érzés tudni, hogy valakik onnan fentről segítik a döntéseiben, és végigkísérik a helyes úton.