Kosárlabda

2024.01.03. 15:40

Boros Júlia szívesen emlékszik vissza a Sopron elleni győzelemre

Az ELTE BEAC elleni fájó bajnoki vereség mellett egyéni és csapatszinten is történtek emlékezetes események Boros Júliával, a Tarr KSC Szekszárd fiataljával.

Berg Sándor

Boros Júlia (balra) ott lenne a februári olimpiai selejtezőtornán

Fotó: Dömötör Csaba

– Mozgalmasra sikerült az első teljes éve a Tarr KSC Szekszárdnál. Hogyan emlékszik vissza a 2023-as esztendőre?
– Az év elején három hónapot kellett kihagynom egy makacs sérülés miatt, de a bajnoki rájátszásra vissza tudtam térni. Nyáron az volt a célom, hogy fizikálisan olyan állapotba kerüljek ismét, hogy az új idényt már százszázalékosan tudjam elkezdeni. Azt gondolom, hogy az egyéni kondicionális munkával ezt sikerült elérnem – válaszolta lapunknak Boros Júlia, a Tarr KSC Szekszárd fiatal játékosa. – Összességében csapatszinten is jó őszi szezonon vagyunk túl, nyilván voltak váratlan vereségeink, de hosszú még a szezon, ezeket ki lehet javítani. Az Európa Kupa-szerepést is hasznosnak gondolom, hiszen amellett, hogy továbbjutottunk a csoportból, a magyar bajnokik mellett plusz lehetőséget nyújtott a gyakorlásra.

A bajnokság első körében 11,4 pontot, 2,8 lepattanót és 2,7 gólpasszt átlagolt Boros Júlia
Fotó: Mártonfai Dénes

– Mint mondta, voltak váratlan vereségek az ősszel. Ezek közül melyiket törölné ki legszívesebben az emlékezetéből?
– A BEAC elleni idegenbeli vereséget mondanám, számomra az különösen fontos mérkőzés volt. Két éve onnan érkeztem Szekszárdra, úgyhogy presztízsértékű találkozó volt, ráadásul az előző kiírásban is kikaptunk a fővárosban. Novemberben sok problémával küzdöttünk, hiányzóink is voltak, de az év végére kiegyenesedtünk. Azt gondolom, hogy nagy dolgokat érhetünk el tavasszal.

– Szép sikereket is elértek az évben, melyik volt a legemlékezetesebb?
– Ami először beugrik, az a Sopron elleni győzelem. Nagyon emlékezetes mérkőzés volt, telt ház előtt talán az ősz legjobb teljesítményt nyújtottuk csapatként, aminek tizenöt pontos siker lett az eredménye a címvédő ellen. Egyénileg a felnőtt válogatott kerettagságát említeném, megtiszteltetés volt ismét a csapattal együtt készülni. Célom, hogy az év végi összetartás után az olimpiai selejtezőtornán is ott lehessek.

– Karácsony és szilveszter között edzőtáboroztak Székesfehérváron. Hasznos volt ez a három nap?
– A teljes csapat nem állt rendelkezésére a kapitánynak, hiányoztak meghatározó játékosok, de így is hasznos napokon vagyunk túl. Nincsen sok hátra a februári selejtezőtornáig, úgyhogy amellett, hogy mindenki a klubcsapatával készül, fontos volt felfrissíteni a válogatottbeli játékunkat.

– Szokott fogadalmat tenni az újévre?
– Inkább célokat tűzök ki magam elé. Így vagyok ezzel a 2024-es évre is, de, hogy mik azok, az maradjon az én titkom.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!