Női futsal

2024.01.22. 14:15

Ismét nagy zakót mért a csepeliekre a Tolna-Mözs

Esélyt sem adott vendéglátójának a 2F-Bau Tolna-Mözs női futsalcsapata, amely az NB I. hétvégi fordulójában 13–0-ra győzött a Csepel FC otthonában.

Berg Sándor

Koch Fruzsina (balra) és Krascsenics Petra már a Tolna-Mözs sikereiért harcol

Fotó: Makovics Kornél

Az októberi 18–0-s győzelem után ezúttal sem kegyelmezett szerényebb képességű ellenfelének a Tolna-Mözs, amely az első félidőben még „csak” öt gólt lőtt a Csepelnek, a végére viszont tizenháromnál állt meg Reveland Zoltán együttese.

A tolna-mözsieknél három hónapos kényszerpihenő után játszott ismét Krascsenics Petra, aki két gólt vállalt magára, míg a korábbi nagypályás válogatott, de futsalban is jelentős tapasztalattal rendelkező Koch Fruzsina ezen a találkozón mutatkozott be új csapatában.

„Kötelező győzelem kategóriájába tartozott ez a mérkőzést, amit arra használtunk fel, hogy akik eddig kevesebb játéklehetőséget kaptak, most többet lehessenek a pályán. Emellett fontos volt, hogy Krascsenics Petra is játékba lendüljön, Koch Fruzsina pedig éles helyzetben is összeszokjon a társakkal. Kreatív, technikás játékosról van szól, tőle azt várom, hogy az előre fele játékban a csapat segítségére legyen” – nyilatkozta portálunknak Reveland Zoltán, aki a mérkőzésről elmondta, eredményben jól néz ki, játékban viszont kevés tudatosságot vélt felfedezni.

NB I, alapszakasz, 14. forduló
Csepel FC–2F-Bau Tolna-Mözs 0–13 (0–5)
Budapest, Laurencz László Sportcsarnok, v.: Páldi (Kovács P., Csatlós)
Csepel: Csákány – Blayer, Horváth L., Herczik, Pavlik. Csere: Káli, Kolarik, Galambos, Bor, Egyed, Petőfi. Vezetőedző: Csernik Kornél József
Tolna-Mözs: Deczki – Wiesner, Sajabó, Kiss G., Nagy N. Csere: Fekete E., Ferencz F., Vámosi, Krascsenics P., Paranai, Koch, Krár, Folk Zs. Vezetőedző: Reveland Zoltán
Gólszerző: Vámosi (5., 28.), Folk Zs. (10., 40.), Krascsenics P. (26., 27.), Krár (6.), Bor (7., öngól), Paranai (20.), Kiss G. (30.), Sajabó (32.), Nagy N. (35.), Fekete E. (40.)

A bajnokság állása

1.DEAC14122078–1038
2.TFSE14113078–1436
3.TOLNA-MÖZS1481572–2225
4.DVTK1481547–4425
5.ÚJPEST1461746–4719
6.BUDAÖRS 1433817–4512
7.CSEPEL14201220–1136
8.DUNAÚJVÁROS 14011315–781


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!